Warning: usort(): Array was modified by the user comparison function in /var/www/evoroad.hu/wp-content/plugins/custom-sidebars/inc/class-custom-sidebars.php on line 761

Mitikus szigetek – II. rész

0

A majdnem magányos túramotoros görög szigettúrája folytatódik Krétán és Szantorinin.

<<< Mitikus szigetek – I. részMitikus szigetek – III. rész >>>

 

Utam a Lasiti-fennsík felé folytatódott, mely valójában egy 820 m magasan fekvő, hegyek közé bezárt, termékeny síkság. A fennsíkra felvezető út meglepően jó volt, talán ez volt a legjobb út a hegyek között. Az útikönyvek az egykor öntözésre használt szélkerekekkel csábítanak ide, melyből állítólag 2000 is működött ezen a területen, manapság azonban már csak mutatóban látni egy pár kiszolgált darabot. Viszont a tavernák mellett továbbra is ott forognak a felvásznazott szélkerekek, melyek természetesen ma már nem a szelet fogják be, csak a vendégeket terelgetik az asztalok felé.

Dikteon-cseppkőbarlang

Dikteon-cseppkőbarlang

A síkság déli oldalán, a járművel elérhető parkolótól még további 200 méter szintkülönbséggel feljebb lapul a Dikteon-barlang. A szamarak lent is, fent is menetkészen ugyan, de csekély kedvvel várják azokat, akik nem akarnak az ösvényen gyalogolni és a négylábú segítségért cserébe hajlandók mélyebben is a zsebükbe nyúlni. A barlangban, amit egykor kegyhelynek használtak, a minószi kultúra nyomait találták meg. Egy legenda szerint ebben a barlangban született Zeusz, akit anyja, Rhea gyerekfaló apja, Kronosz elől elbújva hozott itt a világra. A történetben az sántít, hogy a barlangot az újkori ember 1883-ban fedezte fel, de a görög mitológia mintha nem az 1880-as években keletkezett volna. Ártani biztos nem árt a barlangnak, ha egy kis mítoszt szőnek köré, a helyieknek meg pláne jól jön, ezért utólag kicsit felturbózták a görög hiedelemvilágot. És be kell vallani, a marketing szemmel láthatóan jól működik, mert ezrivel vonzza ide a látogatókat.

Gyapjas útonállók

Gyapjas útonállók

Szerencsére a cseppkőbarlang szépsége legendák nélkül is lenyűgöző. Nagy kár, hogy nem vigyáznak rá. Ebben a barlangban a látogatók agyonfogdoshatnak mindent, senki nem figyelmezteti őket arra, hogy ezzel lelassítják a cseppkövek amúgy is rendkívül lassú növekedését. Sajnos az embereknek muszáj mindent megfogniuk, enélkül a szépséget nem tudják élvezni.

Kréta hegyei közt csavarogva

Kréta hegyei közt csavarogva

A hegyi falvak közötti kalandozásaim során szembe jött egy másik cseppkőbarlang is. A Sendoni-barlang eredetileg nem szerepelt a célpontjaim között, de ha már ott jártam, megnéztem ezt is. Jól is tettem, mert így a fenti gyakorlat ellenpéldájára bukkantam. Ide csak csoportosan, vezetővel lehetett bejutni, erre a cseppkőbarlangra rendesen vigyáztak. A jó humorú idegenvezető el is mesélte, hogy 1 cm cseppkő 100 év alatt épül fel, és kérte, hogy senki se nyúljon hozzájuk. Megtudtuk, hogy a különböző színű kövek calcium-, réz- és vasoxidból jönnek létre, valamint, hogy a vaku fénye a fotoszintézist akadályozza, ezért csak rövid ideig, lágy, színes fényekkel világítják meg a képződményeket. A barlangban teljesen önálló ökoszisztémát találtak 30 új fajjal. Denevérek is laknak itt, szabadon mozoghatnak, ki- és bejárásukat nem akadályozzák. E fajok védelme érdekében a barlang hátsó termeibe nem is engedik be a látogatókat. Külön szenzációja a barlangnak, hogy Zeusz ebben is megszületett.

A folyamatosan alakuló hegy átszabja néha az utat is-

A folyamatosan alakuló hegy átszabja néha az utat is-

Talán a második világháború krétai ellenállásának a folyományaként a szigeten rengeteg szitává lőtt közlekedési táblával lehet találkozni. Úgy fest, hogy ezeknek a kilyukasztott tábláknak a cseréjével nem is kapkodnak. Anogia környékén megszaporodnak ezek a táblák, talán azért, mert ez a helyiség volt a központja és így a szimbóluma a 70 évvel ezelőtti krétai ellenállásnak a német megszállókkal szemben. Máig őrzik ennek emlékét, lehet, hogy így mutatják ki a helybéliek a krétai virtust, és emlékeznek a szabadságharcukra. Bár meggyőződésem, hogy néhányan még mindig ellenállnak, manapság már az unióból érkező nyomásnak. Nem vetem el azt a lehetőséget sem, hogy ezek a látványosságok már a folklór részét képezik, melyet folyamatosan életben kell tartani. Elképzelem, ahogy kihelyeznek egy új jelzőtáblát, majd jönnek a helyi lakosok, és puskával megigazítják, mert a fránya közútkezelő rossz táblát szerelt fel, nem volt rajta lyuk! No, most már van, így minden rendben.

Veszélyt jelző tábla - A kérdés, hogy a kanyaroktól féljünk-e jobban, vagy attól, hogy szitává lőnek?

Veszélyt jelző tábla – A kérdés, hogy a kanyaroktól féljünk-e jobban, vagy attól, hogy szitává lőnek?

Még otthon, a tervezés során kinéztem magamnak a Shinakas csillagvizsgálót, mely Kréta legmagasabb, járművel elérhető hegycsúcsán 1760 m magasan trónol. Csillaghúzásos éjszakai képeket szerettem volna itt készíteni, de amióta a közelben jártam, ez a hegy mindig felhőben volt. Ennek ellenére nem hagyhattam ki, de az időjárás miatt végül nem éjszaka indultam el, hanem nappal. És nem is bántam meg, mert az 1000 m feletti részen az eddigi legszebb tájra bukkantam. Birka- és kecskenyájak legelésztek szabadon, fent a hegyek között zöldellő sík mezők, olajfás ligetek vártak, mint a mesében. Külön öröm volt, hogy még az ide vezető út is egész jó minőségű. A csúcson az örvénylő felhők között néha pár másodpercre megmutatta magát a nap is, de ez sajnos nem volt elég arra, hogy ellőjem a vágyott képkockákat. Ott-tartózkodásom utolsó napján végül szerencsére sikerült visszamennem a csillagvizsgálóhoz napos időben is, és pár órát gyönyörködhettem az ugyan párás, de pazar, a sziget teljes középső részére nyíló kilátásban, és végre a fényképezőgépet is használatba vehettem.

Shinakas, a legmagasabb, motorral elérhető hegy

Shinakas, a legmagasabb, motorral elérhető hegy

Már azt kellett hinnem, hogy a krétaiak csak a városokban használják motorjaikat, de a hét végén, a vasárnapi tiszta időben mégiscsak előbújtak a helyi motorosok, és még a hegyek között is találkoztam néhányukkal, sőt, a felmálházott motoromat látva lelkesen integettek is nekem.

Az útirányok kitáblázottsága Krétán igencsak szegényes. Néha van egy-egy főirányt megjelenítő tábla, azután elágazások sokaságán keresztül magára van hagyva az idegen utazó. A főútvonal követése sem mindig egyértelmű, van, hogy épp az vezet be a legszűkebb sikátorba. Bár volt nálam részletes térkép Krétáról, ha csak arra hagyatkoztam volna, többször bolyongtam volna, míg a helyes utat megtalálom. Ezért nagyon hasznosnak bizonyult még közeli célpontok esetén is a navigációs szoftver használata, melyet csak ajánlani tudok mindenkinek.

Hegyek között kanyargó útkígyó

Hegyek között kanyargó útkígyó

Kréta számomra (pl. Rodosszal ellentétben) nem volt szerelem első látásra. De szép lassan megismerkedtem a szigettel, az emberekkel, a szokásokkal, és magamba szívtam, amit számomra nyújtani tudott. Ahogy egyre többet láttam, és a látottak leülepedtek bennem, úgy kezdtem értékelni ezt a világot. Félúton Európa és Afrika között, az arab világból visszaköszönő, de mégis európai megjelenésű elemek sajátságos egyveleget alkotnak. Mindez a krétai (és nem görög!) emberek barátságosságával fűszerezve – még a turisták forgatagával együtt is – egy szerethető helyet alkot.

Igazán ízletes kis zuzmó!

Igazán ízletes kis zuzmó!

A sziget ideális méretű egy felfedező kedvű motoros számára, még ha első látásra talán kicsinek is tűnik. Nem is sikerült minden utat feltérképeznem, maradt látnivaló a következő alkalomra is. A gyér tömegközlekedés miatt a sziget bejárása jármű nélkül egyébként nem is oldható meg, így a repülővel érkező turisták is autót (esetleg mopedet) kell, hogy béreljenek, aki pedig motorral érkezik, annak lesz a legtutibb járgánya.


Vasárnap hajóztam tovább Szantorinire a herakleioni kikötőből. Csak közvetlenül az indulás előtt akartam a kompjegyet megvásárolni, hogy ne egy előre megváltott tikett határozza meg krétai tartózkodásom hosszát. Sajnos a herakleioni iroda zárva volt, amire nem számítottam, mert egy héttel korábban, szintén vasárnap, a pireuszi nyitva volt. Szerencsére a kikötőben sikerült megvennem mind az odaútra, mind a Szantoriniről Pireuszba szóló jegyet. Utóbbi időpontját sokat nem válogathattam, mivel egy héten csak kétszer jár komp Szantorini és Pireusz között.

A kompokra a járművek a Tetris és a Rush hour játékokon edzett alkalmazottak gondoskodása nyomán kerülnek fel a helyes sorrendben. Gondoljunk csak bele, hogy egy ilyen komp Pireusz és Rodosz között felfűz jó néhány szigetet. Nagyon észnél kell lenni, hogy mindenki ott tudjon kiszállni, ahol szeretne, és ne blokkolja útját egy másik jármű, mely csak két szigettel arrébb szállna partra. Én csak két megállót mentem – Szantorini előtt még Anafiban kötött ki a hajó – így a sor szélére irányítottak, mert kétkerekű ide vagy oda, engem is belegóztak a megfelelő helyre. Kisebb kikötőkben 15-20 perc alatt lezavarják ezt a mutatványt, Heraklionban 50 percig tartott a ki- és beszállás. A menetidő Szantorinire 6 óra volt, és mivel éjfélre meg is érkezett a komp, most csak sima fedélzeti jegyet vettem. A két sziget közötti, körülbelül 120 km-es távolságot a komp egyébként valamivel több, mint 33 km/h sebességgel teszi meg, ami 18 csomónak felel meg hajónyelven.


A vulkáni kúp peremén magasodó Fira.

A vulkáni kúp peremén magasodó Fira.

Szantorini nem más, mint egy hatalmas vulkáni kúp. A minószi időkben még kör alakú volt, és a minószi kultúra fellegváraként tartják számon. Ám földrengések és a Föld egyik legnagyobb vulkánkitörése következtében, nagyjából 3600 évvel ezelőtt a sziget belseje beomlott. A Szantorini ma ismert, félhold alakú formáját meghatározó hatalmas kaldera – a vulkán kitörése majd önmagába roskadása során létrejött kráterszerű képződmény – és a vele szembeni több kisebb sziget ekkor jött létre. Úgy tartják, hogy a kitörés által kiváltott szökőár Kréta szigetén is hozzájárulhatott a minószi civilizáció összeomlásához. Nem kizárt, hogy ez a vulkánkitörés az alapja az Atlantiszról szóló legendának is. Az egyik ókori kitörés eredményezhette Egyiptomban a bibliai Exodusban leírt tíz csapás egyikét is, a háromnapos sötétséget, mivel a vulkán annyi hamut és kormot lövellhetett ki magából, mely egészen Afrikáig beteríthette az eget. A vulkán mind a mai napig aktív, és a földrengések sem szűntek meg. Tekintve hogy 1956-ban, az utolsó nagyobb földrengés során szintén elpusztult minden, és a ma látott városokat azóta építették újjá, a sziget története valószínűleg még nem fejeződött be.

Miután éjjel legördültem a kompról, megkerestem a kempinget, és felvertem a sátram. A szigeten két kemping található, az egyszerűség kedvéért a komphoz közelebb elhelyezkedő firait választottam. A kempingben az enyémen kívül még összesen két sátor állt. Furcsállottam, hiszen még október közepén is tömve volt a sziget turistákkal, és az idő is pazar volt. Napközben harminc fok feletti hőmérséklet is volt, igazi strandidő.

Szantorini kék kupolái

Szantorini kék kupolái

Szantorinire már régóta vágytam. Tökéletes a sziget marketingje, mert szinte csak olyan képet találni róla, amelyen a kaldera és az egymásra épülő, fehér falú, kék kupolájú házak látszódnak. A beetetett utazni vágyó azt hiszi, hogy az egész szigetet ilyenek borítják. A valóság azonban megint más. Az összes szép kép, melyek a magazinokban, képeslapokon légypapírként vonzzák a látogatókat, a sziget északi végében fekvő Oia városában készült. Esetleg Fira kalderára néző oldaláról is találhatunk fényképet, azonban a sziget többi részéről előre nem sok benyomást kapunk. Nem minden ház teteje kék kupolás, csak a kápolnáké. Oiában ezekből is összesen csak hatot számoltam össze, melyekből három fekszik olyan helyen, hogy képeslapra való fotót lehessen lőni róla. Kiderült számomra, hogy mindenki ezt a három kupolát fotózza, különböző szögekből, különböző napszakokban. A legszebb látványt nyújtó pontok körül hatalmas nyüzsgés van; nehogy már valaki olyan szelfi nélkül távozzon a szigetről, amin a háttérben a kék félgömbök látszódnak, mert el sem hiszik, hogy Szantorinin nyaralt.

Állítólag a naplemente Oiaban a leggyönyörűbb. Mindenki eldöntheti maga.

Állítólag a naplemente Oiaban a leggyönyörűbb. Mindenki eldöntheti maga.

Az útikönyvem borítóján is egy „tipikus” szantorinii részlet látható, hát nem hagyhattam ki, hogy megkeressem a pontot, ahonnan fényképezték. Már meg sem lepődtem annyira, hogy az adott hely magánterületen fekszik (csupán egyetlen hölgy élvezte az ajtó mögött az apartman teraszának szépségét), de még ezt is elcsúfították egy antennával, építési állvánnyal. Tehát egy kevésbé kíváncsi turista sajnos sosem látja azt, amivel idecsábították.

Egy könyvesbolt bejárata. Olvasni még a digitális világban is könyvet érdemes.

Egy könyvesbolt bejárata. Olvasni még a digitális világban is könyvet érdemes.

Fira, a sziget központi városa, inkább csak egy turistákkal, üzletekkel, tavernákkal, szállodákkal és apartmanokkal zsúfolt üdülőfalu, mely történetesen a kaldera peremén fekszik. Gyakorlatilag csak két utcából áll, az egyik a kaldera peremén véghúzódó sétálóutca, a másik a főutca, melyen a motorizált közlekedés zajlik. A város sötétedés után virágzik igazából ki, a fények játéka és a kaldera látványa ilyenkor lélegzetelállító.

A kaldera peremén csillogó fénysor

A kaldera peremén csillogó fénysor

Krétán azt gondoltam, sok a turista, de a Szantorini felkapott látványosságai körül jellemző tömegjelenetek felülírták ezt a benyomást. Oia az ázsiaiak kedvenc célpontja, az idelátogatók jelentős része a távolkeletről érkezik és meglepő módon rengetegen házasodni jönnek ide. A város legszebb pontjain szó szerint sorban állnak az esküvői ruhába öltözött párok, fényképész és asszisztens kíséretében! Én élvezettel néztem a házasodó kínaiak, koreaiak, szingapúriak, japánok tömegét. Mulatságos, hogy a világ másik feléről érkezett párok alakítanak ki szokást egy görög szigeten. A helyiek rögtön megértették a lehetőség lényegét és többek között esküvői ruhaátalakítást is vállalnak. Számomra mindez azt eredményezte, hogy erre a pár napra inkább Ázsiában érezhettem magam, hiszen göröggel tényleg alig találkoztam. Ez persze nem panasz, csak otthon tervezgetve valahogy nem ez jutott eszembe Szantoriniről.

Távolkeleti esküvő görögföldön

Távolkeleti esküvő görögföldön

Több partszakaszt is bejártam, volt ahol egymagam voltam, volt ahol folyamatosan jöttek-mentek a turisták. A fürdésre alkalmas partszakaszokat különböző fantázianevekkel próbálják még vonzóbbá tenni. A sziget déli csücskében terül el az ún. Red Beach (Vörös-part), egy bordós-vöröses vulkáni tufából képződött fal előtt elterülő hangulatos fürdőhely. Igen impozáns látványt nyújt, így nem fogy a benne gyönyörködni vágyó turisták száma. A White Beach-en (Fehér-part) fehér háttér előtt fekete kövek hevernek a parton. Itt egy két kijárattal rendelkező barlangra leltem, melyen pompás élmény volt keresztülúsznom. Van természetesen Black Beach (Fekete-part) is, bár az nem is igazi part, mivel csak egy víz felől megközelíthető sziklafalat neveznek így. Színe sem kifejezetten kuriózum a szigeten, mivel a vulkáni kőzet adta kavicstól és homoktól lényegében szinte mindegyik partszakasz fekete.

Red beach – tényleg vörös

Red beach – tényleg vörös

Fürdőzés után a közelben lévő ősi Akrotiri eddig feltárt városa felé vettem az irányt. Itt egy Kr.e. 5. évezredi neolitikus kori, igen jó állapotban lévő város maradványait lehet megszemlélni. Háromemeletes házak, működő WC- és szaniterberendezések, szennyvíz-elvezető hálózat, esővízelvezető-rendszerek kerültek a felszínre! Gondoljunk csak bele, hogy mindazokat a vívmányokat, melyek használatát manapság magától értetődőnek tartjuk, de a középkorban még ismeretlen fogalmak voltak, hétezer évvel ezelőtt itt már alkalmazták. A települést a Kr.e. XVII. századi földrengés, majd az ezután nem sokkal bekövetkező vulkánkitörés hamu és vulkáni habkő alá temette, ezért maradt meg ilyen jó állapotban. Az városlakók a veszély elől időben elmenekülhettek, mert Pompei-jel ellentétben emberi maradványokra itt nem bukkantak. Sajnos az itt talált festményeket más múzeumokban, pl. Athénban mutatják be, érthetetlen módon elszakítva ezzel egymástól az összetartozó részeket.

Oia panorámája

Oia panorámája

A térképen nagyon csábítónak tűnt a sziget délkeleti oldalán, a Mesa Vouno-hegy tetejére épült ősi Thira városához felvezető szerpentin. Azonban aszfalt helyett csúszós, kövezett út fogadott, motorral csak pipiskedve járható. A római kori város stratégiai megfontolásokból került a csúcsra, az Égei-tenger délkeleti része innen tökéletesen belátható. Egyébként a több ezres lélekszámú várost az egyik legelérhetetlenebb helyen, víztől és élelemforrásról távol alapították és tartották fenn, gyalog felmászni is több, mint egy óra.

Kézműves portékák

Kézműves portékák

A szigeten nem láttam egyetlen külföldi rendszámú motort sem. Lehet, hogy én voltam az egyedüli, aki motorral jött ide. Ha csak Szantorinit szerettem volna meglátogatni, valószínűleg én is a repülőt választom, krétai kalandozással összekötve viszont örültem a saját gépnek. Szantorini viszonylag kicsi mérete miatt sosem lesz a motorosok paradicsoma, ahhoz azonban már elég nagy, hogy ha mozogni akarunk rajta, akkor ehhez valamilyen járműre van szükségünk. Akárcsak Krétán, a repülővel érkező turisták itt is szemezgethetnek az autó- és motorkölcsönzők bőséges kínálatából. Az autók azonban itt már nehezen mozognak, parkolási gondokkal küzdenek, helyhiány miatt megállni csak a városok peremén tudnak. Ugyan létezik helyi buszjárat, de busszal az eldugott látványosságokhoz nem lehet eljutni. Így megint a motorosnál a pont, mert neki nincs közlekedési gondja, és a két csücsök között akár 28 km-t is tud egy irányban haladva motorozni.


A visszaúton a hajó reggel hatkor dobott ki Pireusz kikötőjében. Logikus lett volna a hazáig hátralévő több, mint 1500 km-t két szakaszra bontani, és megállni valahol útközben. Macedóniában, Szerbiában már nem találtam olyan kempinget, amely még október végén is hajlandó lett volna egy vándort befogadni, ha pedig az odaúthoz hasonlóan még az Égei-tenger partján álltam volna meg egyet szundítani, akkor a reggeli sátorbontással és csomagolással elvesztettem volna azt az időelőnyt, amit egy éjszakai pihenővel megszereztem. Több motelt is láttam a pálya mentén, gondoltam, ha nem bírom tovább, akkor sátorozós elveimet félredobva meghúzom magam valamelyikben. Belgrádnál, pont a városban kapott el egy hatalmas, semmiből érkező zuhé. Mire sikerült egy híd alá behúzódnom öltözködni, már alaposan eláztam. Viszont gyerek volt még az idő, fáradt sem voltam, így folytattam az utam. Igyekeztem haza a családomhoz, már két hete nem láttam őket. A fene se számított arra, hogy az esőt hatalmas szél fogja követni, mely helyenként úgy cibálta a motort, hogy alig bírtam egy 60-as tempót tartani. Ez jelentős időveszteséget eredményezett, amit csak tovább növelt a röszkei határátlépésen tapasztalt szöszmötölés. A schengeni határnyitások előnyéhez hozzászokva, már rég elfelejtettem, milyen az, amikor a határon meg kell állni. Két órát várattak a semmiért*, a kényelmes magyar határőrök minden autót kinyitottak, minden csomagtartóba benéztek és még a motorom doboza is izgalomba hozta őket. Végülis húsz óra alatt gyúrtam le a hazautat, és meglepő módon a hátsóm és a lábaim is remekül bírták.

*  A történelmi hűség kedvéért: A túrára még a délről érkező új honfoglalók és telepesek azóta is tartó ostroma előtt került sor.

Ha nincs kupola, mást is lehet kékre festeni

Ha nincs kupola, mást is lehet kékre festeni

A teljes túra alatt 4540 km-rel növeltem a motorom futásteljesítményét. Krétán durván 1300 km-t sikerült csavargással töltenem, de még Szantorinin is több mind kétszáz kilométert mászkáltam a zsebkendőnyi szigeten. Két hét pihenés után, már újra viszket a fenekem, indulnék a következő túrára.

<<< Mitikus szigetek – I. részMitikus szigetek – III. rész >>>

Megosztás.

A szerzőről

Szentkereszty Péter

Kurt Tucholsky óta tudjuk, hogy „a legnagyobb látnivaló, ami létezik, az a világ. Nézd meg magadnak!” Lao Ce szerint „egy vérbeli utazónak nincsenek határozott tervei, és nem szándékozik mindenáron célba érni.” Egy általam is követett búvárirányzat pedig azt vallja: „Do It Right – or don't do it!” Azaz: csináld jól, vagy bele se fogj! Valahogy így gondolom én is. Nyitott szemmel járom a világot, amikor csak lehetősegem adódik a csavargásra. Mindegy, hogy motorral, autóval, gyalogosan túrázva vagy a víz alatt úszva, lényeg, hogy a saját utamat járom. Nem sietek, ha nem muszáj, kiélvezem a pillanat szépségét, alaposan beleélem magam az adott helyzetbe, a minőséget helyezem előtérbe a mennyiség helyett. Fényképezőgépem minden utamon elkísér. Optikámmal a különlegeset, az egyedit keresem, és remélem, hogy képeimmel másokat is világjárásra ihletek.

Szólj hozzá!