Optimus betöltötte az első évét

0

Happy Birthday OPTIMUS!

Most, hogy vége a Budapest Motor Fesztiválnak, meg kell említenem, Optimus betöltötte az első évét. A Motor Fesztiválról külön fogok írni egy másik cikkben.

Ennek kapcsán elég sok dolog fogalmazódott meg a fejemben, így újra klaviatúra elé ültem, hogy picit össze foglaljam Nektek a közösen eltöltött 17.300 kilométert.

BMW GSA R 1200 piknik

Szép kalandok jutottak Optimussal nekünk

Reméltem, hogy 20-25.000 kilométerrel kerekebben ünnepeljük az első közös évünket, de akkor mi lenne az oldallal és a többi munkával!? Arra elég volt a 17.300 kilométer, hogy alaposabban megismerkedjünk. Ráadásul számos extrával bővítettem Optimus fegyverzetét, van köztük bőven nem “gyári” is. Haladjunk sorjában! A 2016-os modell, elég jól kiforrta magát így szerencsére nem tudok “típushibákról” beszámolni. Nagyon sok kalandban volt részünk már együtt, ezeket ide kattintva olvashatjátok el.

műszaki gépátvétel

Hellas Rally 2016

Optimust nagyon sokan megcsodálják, hiszen elég impozáns látvány, ráadásul robusztusnak is tűnik. Kevesen látják az álca mögött az áldott, simulékony, kezes, jó lelkét. Pedig ott van az, ki kell próbálni és csak utána dönteni a sorsáról. Mondjuk én sokáig pont ezért nem próbáltam ki, hogy az általam annyira szeretett BMW R 1150 GS-t ne akarja Optimus letaszítani a jól kiérdemelt helyéről a szívemben.

Akkor a konkrétumok előnyök kontra hátrányok:

Ami még mindig tetszik benne:

  1. alacsonyabb fordulaton megérkező elégséges nyomatéka
  2. “egyben” van megjelenése, pedig nem egy cizellált olasz gép az biztos, mondhatni részeg favágó által a kocsma előtt rendezett “vérbalett” egy szekercével című Orosz melodráma (igazi Optimus)
  3. menetkényelme, jó pakolhatósága
  4. utaskényelme (elmondások alapján)
  5. teljesen LED-es fényforrásai
  6. 150-180 km/h-ig elégséges, állítható szélvédelme,
  7. könnyebb terepre alkalmas felépítése (lásd: Hellas Rally),
  8. iszonyatosan jó, megingathatatlan futóműve, (Dynamic ESA), igaz ezt egy AUTOBOT-tól el is várjuk
  9. értéktartósságát, használtan is eladható mivoltát
  10. intelligens, memóriás tempomatja
  11. gyári vég dobbal is szép hangja
  12. állítható módozatait, és ezekhez idomuló futóművét

Ami nem annyira tetszik benne (bocs Optimus):

  1. elkoszolódó, akadozó váltósegédjét, (ez ha csak látszatra is de egy enduro, ami bizony vízbe, sárba, porba merül, mert Optimus imád hemperegni)
  2. csomagokkal, utassal igazán nagy sebességnél jelentkező fogyasztását (tartós 200 km/h esetén akár 9-10 literes átlaggal)
  3. társadalmi megítélését, kimondottan a motoros társadalmon belül tetten érhető (nem alaptalan) reakciókat, higgyétek el van aki motorozni vette nem pénisz kompenzátornak, és nem is státusz szimbólumnak
  4. túl puha gyári üléseit, ezeket sokkal keményebb, feszesebb Touratechre cseréltem
  5. a hátsó kerék felől jövő sarat, esőt nem fogták meg így az ember hátsó combjára veri a hátsó kerék az összes vizet,
  6. az első kerék felől picit fel tud jönni a por a kormánynál
  7. jó a gyári gumi nagyon, de komolyabb terepre kevés, aszfaltra pedig van jobb (lásd: Roadtec01 például)
  8. a gyári haspáncél inkább csak dísz nem ér sokat, aki terepre tévedne még időben cserélje le valami rendesebbre, ami megvédi a motor blokk alját
  9. nehezebb terepen jobban jönne egy 21″-os első kerék de ez nem hiba, mikor megvettem is tudtam, hogy ez van
nem lehet nem észre venni a ruházatot

Észak Horvátországban

Egy év után még mindig az a véleményem, hogy újra megvenném és kérném bele a váltó asszisztenst, amit első körben nem akartam de pont ilyen modell volt elérhető belátható időn belül. Itt az oldalon olvasható, hogyan telt az első évünk Optimussal.

Megosztás.

A szerzőről

Nyári Krisztián

Röviden rólam, aki még nem ismerne, szenvedélyem minden, aminek két- három kereke van. Több, mint 35 éve kerékpározom és 25 éve motorozom. Nagyon szeretem a felfedezést, túrázást, csavargást, világjárást. A hosszú évek alatt eljutottam az egyhengeres gépektől a boxerekig, de volt közte soros négy hengeres is és amióta szerző vagyok a MOTOzin motoros magazinnál, azóta még több motort sikerült kipróbálnom. Az évek alatt több felületen is publikáltam, amiből a legismertebb talán a MOTOzin és a BMW R 1150 GS motorom kapcsán vezetett blogom. Az évek alatt eljutottam nagyon sok szép helyre motorral volt, ahová többször is: Horvátország, Görögország, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia, Ausztria, Németország, Svájc, Olaszország, Oroszország, Ukrajna, Kazahsztán, Bulgária, Erdély...Tervben van: Gibraltár, Mongólia, Nordkapp, India... Találkozunk az úton! Főleg ha Te is járod a Tiéd.

Szólj hozzá!