Warning: usort(): Array was modified by the user comparison function in /var/www/evoroad.hu/wp-content/plugins/custom-sidebars/inc/class-custom-sidebars.php on line 761

Mitikus szigetek – I. rész.

2

Egy majdnem magányos túramotoros az olajfaligetek, tavernák és kiskérődzők rengetegében.

Kréta és Szantorini is mást tartogatott számomra, mint amit vártam. Azt a fajta görög szigeti hangulatot, melyre eredetileg számítottam, egyik helyen sem leltem meg. De ez talán így helyes. Vágyaink, vagy a környeztünk által ránk erőltetett vágyak sokszor eltávolítanak minket a valóságtól. És míg beteljesületlenül sóvárgunk a nem létező után, elfelejtünk rácsodálkozni az orrunk előtt heverő szépségre. A túra rávilágított arra, hogy igyekezzem a jelenben élni, ne akarjak magam körül mindent irányítani és előre megtervezni. Helyette hagyjam magam meglepni, és higgyek abban, hogy minden jól fog alakulni. Így is történt.

Eredeti szándékom az volt, hogy jó néhány görög szigetet végiglátogatok, mindegyiken eltöltve néhány napot, majd átmegyek a következőre. Motoros tervez, a komptársaságok menetrendje végez… Ezeket tanulmányozva ugyanis rövid úton kiderült, hogy a tervezett két hét alatt nem járhatók végig a szigetek, mivel a járatok folyamatosan változnak, elő- és utószezonban ritkulnak, vagy akár teljesen meg is szűnnek. Van például olyan sziget, melyre csak háromhetente egyszer téved járművet is szállító komp. Így alakult ki a túra végleges útvonala, mely már csak Szantorinit és Krétát foglalta magába, azokat a szigeteket, ahová mindenképp el szerettem volna jutni. Szantorini kék tetejű házait, meredek partját már régóta látni szerettem volna, Kréta pedig kulturális emlékekben és természeti látnivalókban egyaránt bővelkedik egy motoros számára is vonzó méretű területen. Az indulás és a szigetek között lehetséges mozgás időpontját így is a kompok menetrendjéhez kellett igazítanom, tehát nem tudtam annyira szabadon mozogni, mint egy szárazföldi túra alkalmával. A szigetek között hajózó négy komptársaságból a szűrés a végére (célpontok, legjobb menetrend) már csak egy maradt, így az Anek Lines kompjaira esett a választásom (www.anek.gr). Akár interneten is le lehet foglalni előre a jegyet, és még egy okostelefonos alkalmazással is segítik az utazás tervezését.

Kréta hegyei között

Kréta hegyei között

Egy kedd esti járattal szerettem volna az Athénhez közeli pireuszi kikötőből Szantorinire hajózni. Mivel nem tudtam, milyen gyorsan sikerül ledöngetnem Pireuszba, hagytam magamnak bőven időt minden változó tényezőre, így szombat hajnalban indultam útnak.

Mindenütt kecskék az út mentén

Mindenütt kecskék az út mentén

A nagy sebesség és a csomagok okozta megnövekedett fogyasztás megtréfált a délnek vezető úton. Szerbiában történt, hogy már nagyon benzinért kiáltott a gép, amikor is 90 km-en keresztül egyetlen kút sem jött szembe az autópályán. Le kellett volna hajtanom a közeli falvakba, hogy ott keressek kutat, de bíztam benne, hogy itt is csak üzemanyag hajtja a járműveket, csak találok egyet hamarosan a pályán! Nem találtam. Így megtörtént velem az, ami még eddig soha: kifogyott a benzinem az autópálya közepén. Sikerült leintenem egy autót, melyben egy szerb srác utazott a barátnőjével. A fiú – szintén motoros lévén – meglepően készségesen segített. Bár nem volt nála tartalék üzemanyag, közösen leintettünk még néhány autót, hátha valaki meg tud szánni. Mivel nem jártunk sikerrel, elvitt a legközelebbi faluba egy benzinkútig, ahol PET-palackba töltve kaptam meg a gyorssegélyt. Mindez idő alatt a barátnője ott maradt és vigyázott az autópályán a csomagokkal megpakolt motoromra! Igazán jó érzés, hogy ha baj van, a semmiből ilyen segítőkész emberek ugranak elő.

Kréta ugyan nem egy Alpok, de szerpentin még így is található rajta

Kréta ugyan nem egy Alpok, de szerpentin még így is található rajta

Estére az Égei-tenger északnyugati csücskéig jutottam le, ahol éjszakára egy teljesen kihalt kempingben sikerült megszállnom. Ugyan nyitva volt, de sehol senki, csak üres, telepített lakókocsik, recepció zárva. Szerencsére a vizesblokk működött, mi kell még? Felvertem a sátram és aludtam egyet az első nap viszontagságaira.

A másnapi tervem az volt, hogy a komp indulásáig kicsit döntögetem a vasat a hegyek között, ideje is volt már a kockára kopott gumik szélét újra ívesre simítani. Görögországban már nem siettem, szép, kanyargós utakon haladtam tovább délre. Delphi felé vettem az irányt.

Kőtengerben kanyargó kígyó

Kőtengerben kanyargó kígyó

Meglepetésként ért, hogy az utam betakarítás alatt álló gyapotmezők végtelen tengere között vezetett. Gyapotkombájnok, gyapotot szállító teherautók dolgoztak mindenütt, amerre csak a szem ellátott. Az út két oldala több száz kilométeren keresztül fehérbe volt burkolva a termést szállító teherautókról lehullott szöszök miatt. Eddig nem tudtam, hogy görögök is termesztenek gyapotot, ráadásul nem is kicsiben. Azóta utánanéztem, hogy az EU-ban két helyen is megtermelik a pamut alapanyagát: Görögországban és Spanyolországban.

Sajnos Larisától délre folyamatosan esett az eső. Nem akaródzott a Szantorinire tartó komp indulásáig még hátralévő két napig ázni a motoron, ezért megnéztem, hogy mivel bíztatnak az időjósok. Mivel Krétára szikrázó napsütést ígértek, és oda minden nap indult komp, úgy határoztam, hogy Pireusz felé veszem az irányt és felszállok a Haniába tartó szállodahajóra.

A szigetek között közlekedő komp Hania kikötőjében.

A komp egy full extrás hajó volt, aminek lehet utazni egyszerűen a fedélzetén, igénybe véve a több szinten húzódó bárok, kávézók, éttermek, üzletek, játszósarkok kínálatát, de a repülőgépeken található ülésekhez hasonló fotelokba is lehet jegyet váltani. Én a kilencórás éjszakai utat szerettem volna inkább átaludni, így egy háromágyas kabinba váltottam jegyet. A kabin egy szállodai szoba igényességével vetekedett, saját fürdő-WC helyiséggel, szekrénnyel, TV-vel.

Krétán a hajóról legurulva az első, ami szembeötlik, hogy a motorosok nagy része csupasz fővel közlekedik. Bár a görög jogszabályok szerint motorkerékpáron kötelező bukósisakot viselni, és komoly bírság is jár ennek megszegéséért, úgy fest, hogy ezzel nem nagyon törődnek. Továbbá rengeteg olyan IQ-bajnokot látni, akin motoros kabát, cipő és bukósisak is van, míg a mögötte ülő lány egy szál papucsban virít. Rengetegen nem gondolnak abba bele, hogy az utasnak is ugyanolyan védelem járna, mint a sofőrnek. Egy esetleges baleset során a szemrevaló utas is ugyanakkorát koppan, mint a felvértezett fiúja!

Hania óvárosi kikötője

Hania óvárosi kikötője

Hania csinos óvárosa Kréta gyöngyszeme – bár sajnos minden eleme a turistáknak előkészített portéka, ahogy ez a hasonló úticéloknál már lenni szokott. Motorral az óváros faláig lehet eljutni, onnan gyalogszerrel lehet felfedezni a mutatós helyeket. Helyben készült termékeket az Agorában – a helyi piacon – találni: birka- és kecskesajt, olivaolaj és rengeteg fajta olivabogyó, valamint a tenger gyümölcsei csalogatják az embert. A városban este minden a vacsora és a szórakozás körül forgott; a tavernák és a bárok zsúfolásig tömve, szerencsére nem csak turistákkal, hanem helyiekkel is. Hallgatva az évente aktualizált bédekkerem tanácsára, nem a színes ételfotókkal turistákat kapkodó helyek közül választottam, hanem a városfal mellett húzódó apró tavernába, a Portesbe ültem be. Nem bántam meg. Kedvenc ételem, a muszaka mellett kétfajta olívabogyó is kellette magát a tányéron, és bár egyáltalán nem rajongok az olíváért, ezek isteniek voltak! A vacsora végeztével süteményt és ouzot is felszolgáltak, melyek természetesen a szerviz részét képezték. Az élmény csúcspontja mégis az volt, hogy kiderült, hogy a pincérsrácok is motoroznak, így remekül eltársalogtunk angolul közös szenvedélyünkről.

Egy isteni muszaka a városfal tövében.

Egy isteni muszaka a városfal tövében.

Másnap Kréta nyugati csücskén kezdtem barangolásaimat. A részletes krétai térképemen fel vannak tüntetve a látványos útszakaszok, hát eltökéltem, hogy a lehető legtöbb ilyen útvonalat fel fogom fedezni. A Rodopou-félszigeten egy kavicsos, de nagyon szép panorámaúton motoroztam szabadon legelésző birkák között. Ezt követően a Gramvousa-félszigeten a Balos nevű, felkapott öbölhöz indultam. Az öböl szépségéről dicshimnuszokat zengenek, ennek megfelelően turistáktól zsúfolt volt még így az utószezonban is. Ezen a félszigeten is egy kavicsos földúton lehetett a sziget csücskébe eljutni, ahol rengeteg parkoló autó fogadott, mivel innen egy 2 km-es úton leereszkedve, gyalog tudjuk az öblöt megközelíteni. A turistakalandra vágyók szamárháton is megtehetik ezt a távot, az út mentén csacsitaxik kínálják szolgáltatásaikat. Az öböl türkizkék vize valóban szép látványt nyújtott, de azért nem tartottam jogosnak a hely felkapottságát. Hasonló szépségű öblöket láttam már máshol is.

Balos türkizkék tengeröble

Balos türkizkék tengeröble

A tenger októberben már nem volt meleg, de fürdésre még így is alkalmas. Az útikönyv Falasarna és Elafonisos partszakaszait emeli ki. Ez utóbbi állítólag egy karibi tengerpartra emlékeztet. Ez is inkább turistacsalogató trükk – a pálmalevelekkel tűzdelt napernyők és napozóágyak a homokos parton jópofa, de nem különösebben lehengerlő díszletet nyújtanak a karibi fílingre utazóknak. Mindkét hely vonzza a napsütésre vágyókat, azonban én felfedezni jöttem, úgyhogy egy gyors mártózás után már gurultam is tovább.

Birkák az út szélén – Krétán mindennapi látvány

Birkák az út szélén – Krétán mindennapi látvány

Az Elafonisos és Sklavolapula közötti panorámaút felé indultam, melyről hamar kiderült, hogy egy sziklás kavicsutat takar. Szerencsére az enduróm végig készségesen vette az akadályokat. A kilátás valóban pazar, de a vezetés során igencsak észnél kell lenni. Kavicsokon kapaszkodni fel a hegyre nem egyszerű, folyamatosan gurulnak ki a kerekek alól. A hegyek közötti falvakba már nem jut fel az átlagturista, és errefelé annyira nem jár senki, hogy még a házakból is kijöttek a motor hangjára. Igazi látványosság lett belőlem.

A látványos helyekre gyakran földutak vezetnek.

A látványos helyekre gyakran földutak vezetnek.

A szigeten nincsenek hatalmas távolságok, de mivel gyorsabban haladni a Kréta északi oldalán húzódó autópálya kivitelével sehol sem lehet, érdemes a szokásos idő kétszeresét szánni az adott szakasz megtételére. A déli parton nincs végigmenő út, északról le-leszúrogatva lehet a déli területekre eljutni. Benzinkút is szinte csak az északi oldalon található. Tanulva a korábbiakból nagyon ügyeltem arra, hogy csak teli tankkal vágjak neki a hegyeknek. Az északi parton lévő kempingekben szálltam meg, melyekben a turistaözönnel ellentétben csak lézengtek a vendégek. Semmi szokásos üvöltözés a szomszéd sátorból, csak a hullámok sosem szűnő morajlása, mely minden este álomba ringatott. Meg tudtam szokni.

A tenger még októberben is kellemesen meleg

A tenger még októberben is kellemesen meleg

Kréta déli oldalán, Frangokastello XIV. századbeli, a velenceiek által épített erődje felé vezető úton, az Imbros-kanyon kijáratánál csodás szerpentinen haladtam keresztül. Döntögetni azonban a sok kavics miatt itt is csak óvatosan mertem. Kitűnő ebédet fogyasztottam el egy útmenti tavernában. Az aznap sütött friss kínálatból válogathattam tengerre néző kilátás mellett.

A Líbiai-tengerre néző Peveli kolostort a görögök főleg vallási jelentősége miatt keresik fel. A többi krétai kolostorhoz hasonlóan azonban ez is az ellenállás központja volt a török megszállás idején, és a II. világháború alatt is kulcsszerepet játszott szövetséges katonák rejtegetése során. A kolostor udvarában ma egy egész állatkert van, a pávától a lámáig mindenféle állatot láttam.

Ilyen gyönyőrű kolostorba én is bevonulnék szerzetesnek

Ilyen gyönyőrű kolostorba én is bevonulnék szerzetesnek

A kolostor közelében lévő Peveli-parton igazi érdekesség, ahogy pálmaerdővel szegélyezve egy folyó torkollik a tengerbe. Erre a partszakaszra sem lehet közvetlenül járművel eljutni. Vagy a közeli országútról ereszkedik le az ember gyalog, vagy a szomszéd partszakaszról (melyre egy hosszú földút vezet) lehet a két strandterületet egymástól elválasztó sziklán keresztül átmászni. Mondanom sem kell, hogy én az utóbbit választottam; sosem szalajtok egy lehetőséget, ha az aszfaltról le lehet kanyarodni.

Preveli beach - az uralkodó szélirány nyilvánvaló

Preveli beach – az uralkodó szélirány nyilvánvaló

Amerre jártam Krétán, mindenütt német turistákba botlottam. Bár ügyesen álcáztak magukat, mert görög rendszámú bérautókkal közlekedtek. Egy idő után már az autó típusáról meg tudtam állapítani, hogy a benne ülők helyiek-e vagy sem, és elég egyértelmű jel volt az is, hogy a helyiek nyomták neki a kacskaringós utakon is, a látogatók pedig jellemzően csak óvatosan andalogtak.

Gumikockásodást javító állomás

Gumikockásodást javító állomás

Este a kempingben végre találkoztam két – német – túrázó motorossal, egy 50 és 60 közötti, jókedélyű párral. Ideje volt, mert már kezdtem azt hinni, hogy szerény személyemben egyetlen túramotoros van Krétán, nem találkoztam mással még a hegyekben sem. Miközben faggattuk egymást túrázási szokásainkról, az asszonyka, aki egyébként saját motorral érkezett, valami sálfélét kötögetett velem szemben. Vérbeli motoros! És hogy a látszat mennyire csal, azt jól mutatja, hogy az elmúlt 20 év túrázásai során immár 240 ezer km van mögöttük, az Északi-foktól Törökországig mindenhol jártak.

Rethimnónál beszívott az első krétai dugó. Percek alatt otthon éreztem magam, és úgy cikáztam az autók között, mint Budapesten. A kellemes különbség annyi volt, hogy itt az autósok is figyeltek rám, ami otthon sajnos nem igazán jellemző.

Adnak a vendégek becsalogatására

Adnak a vendégek becsalogatására

Rethimno óvárosa hasonló Haniához, azonban itt sokszor annyi turista volt, és járművel is be lehetett hajtani a városba. A hömpölygő tömeg és a bazársor kielégítve egymás igényeit természetesen egymásra talált, és a tavernák előtt itt is lankadatlanul csalogatták a kuncsaftokat a krétai vendéglátók. Azonban jól mutatja a görögök barátságosságát, hogy az egyik vendéglőben, melynek az enteriőrje megragadott, ezért le akartam fényképezni, a pincér maga ajánlotta fel, hogy még a lámpákat is felkapcsolja a kedvemért, mert úgy jobban mutat a tér. Az egyik benzinkútnál pedig a barátságos kutas srác a motoromat látva büszkén hátravezetett a garázsba, hogy megmutassa a saját új T-maxát, és szerény angoltudással, de annál lelkesebben társalogjon velem a Yamaha motorok előnyeiről.

A tavernák enteriőrje pazar.

Pazar étterembelső Rethimnoban

Rethimno látképét a Fortezza erőd uralja, melyet állítólag az antik város akropoliszára építettek a velenceiek az XVI. század végén. Az erőd érdekessége, hogy nem csak katonai jelentősége volt, hanem egy egész várost foglalt magába lakóépületekkel. Mára ebből csak néhány épület és az erőd falai maradtak meg. Engem nem is ragadott meg nagyon a kb. 4 ha-os területen szétszórt pár épület, az emberek is általában inkább az erődből nyílt kilátást fényképezték, semmint magát az erődöt.

Mecset a Fotezza erődben. Kellett egy kicsit várnom, míg üres lett az egész terem...

Mecset a Fotezza erődben. Kellett egy kicsit várnom, míg üres lett az egész terem…

Kulináris élvezeteim sorát bővítve sikerült egy piaci napot is elcsípnem – piac ugyanis nincs minden nap. Közvetlenül az őstermelőktől beszerezhettem két nagy kedvencemet krétai kiadásban: hosszúkás szemű, ropogós, édes szőlőt, illetve kecskesajtot vettem. A görög pékségek egyben cukrászdák is, és a kenyerek előtt a pultokban isteni görög csemegék és sütik sorakoznak. A baklavájuk olyan finom, hogy többször is bűnre csábítottak, és kereskedelmi mennyiséget faltam fel belőlük. A görögök hagyományosan az előre csomagolt, száraz, apró kenyeret részesítik előnyben, egy hagyományos pékségben csak ilyesmiket találni. Azért sikerült tartalmas, az én ízlésemhez közelebb álló, magos barnakenyeret is vennem.

Termelői sajtkülönlegességek a piacon

Termelői sajtkülönlegességek a piacon

A város forgataga után ismét a természetbe vágytam, így hát a hegyek között megbújó Arkadiou kolostor irányába kerekedtem fel. Belülről nagyon tetszetős, ápolt, ma is működő intézményt találtam, melyet kis kolostori gazdaság ölelt körül. Az isteni helyen a macskák még a megszokottnál is jobban istennek érezhették magukat, pedig mindegyik görög kisvárosban elkényeztetik őket. Egy pimasz, foltos macska az ölemben még kényelembe is helyezkedett, miközben beállított fényképezőgéppel a kezemben arra vártam, hogy az emberek kisétáljanak a képemből. Az egyik szerzetest is szerettem volna lencsevégre kapni, azonban kérésemet elutasította, mondván csak a kolostor falain kívül szabad őt lefényképeznem, bent nem.

Az Arkadiou kolostor kerengője

Az Arkadiou kolostor kerengője

Elmotoroztam Matalára, hogy megnézzem a római kori temetkezési helyet, mely egy, a tengerparti falba vájt barlangrendszer. Az útikönyv csak hippi-barlangokként emlegeti a helyet, mert a 60-as években hippik költöztek a falba vájt lyukakba. Sajnos későn, zárási időn túl érkeztem, már nem jutottam be, csak a kerítésen keresztül tudtam kíváncsiskodni. Egyébként az egész város a hippikultuszra utazik; sokszínűre festett, szakadt hippibusz a téren, színesre festett falak a városkában. A parton kiöregedett hippik egy csoportjába botlottam, akiket mintha Woodstockból szalajtottak volna, csak elfelejtették velük közölni, hogy már 50 évvel arrébb járunk. Gitároznak, énekelnek, árulják saját, kézzel készített portékájukat és mindenkit szeretnek.

Matala beach a falba vájt temetővel

Matala beach a falba vájt temetővel

Másnap korán keltem és igyekeztem nyitásra odaérni, hogy a Knossosi palotát még a várható tömeg érkezése előtt meg tudjam nézni. Az első órában még valóban csak elvétve akadtak turisták, így sikerült néhány olyan fotót is készítenem, melybe nem sétált bele egyetlen látogatócsoport sem. Tíz óra körül megérkeztek az első buszok és pulzáló hömpölygésbe kezdett az emberáradat. Ha októberben ennyien vannak itt, vajon mi lehet itt a főszezonban?! A trónteremnél engem is továbbhajtottak, mert az elvárt fél másodperces pillantás helyett rendesen meg szerettem volna nézni a helyet, ha már ezért utaztam ilyen messzire.

3900 éves minószi kultúra

3900 éves minószi kultúra

A Knossosi palota minden krétai út kötelező eleme. 3900 éves falak mesélnek egy hihetetlenül virágzó minószi kultúráról. A romokat felfedező és feltárásukat 35 éven keresztül vezető Sir Arthur Evans saját pénzéből is jelentős összeget áldozott az ásatásokra és a palota bizonyos részeinek helyreállítására. Bár a szakértői köröket megosztják rekonstrukciói, szerintem nagyban hozzásegítik az avatatlan szemeket ahhoz, hogy el tudják képzelni, milyen is lehetett a palota fénykorában. Szakmabéliként a falak romjaiból is tudok olvasni, mégis a rekonstruált, színesre festett részek tetszettek legjobban. Több órát nézelődtem itt egy letűnt civilizáció nagyságán merengve.

Mitikus szigetek – II. rész >>>Mitikus szigetek – III. rész >>>

Megosztás.

A szerzőről

Szentkereszty Péter

Kurt Tucholsky óta tudjuk, hogy „a legnagyobb látnivaló, ami létezik, az a világ. Nézd meg magadnak!” Lao Ce szerint „egy vérbeli utazónak nincsenek határozott tervei, és nem szándékozik mindenáron célba érni.” Egy általam is követett búvárirányzat pedig azt vallja: „Do It Right – or don't do it!” Azaz: csináld jól, vagy bele se fogj! Valahogy így gondolom én is. Nyitott szemmel járom a világot, amikor csak lehetősegem adódik a csavargásra. Mindegy, hogy motorral, autóval, gyalogosan túrázva vagy a víz alatt úszva, lényeg, hogy a saját utamat járom. Nem sietek, ha nem muszáj, kiélvezem a pillanat szépségét, alaposan beleélem magam az adott helyzetbe, a minőséget helyezem előtérbe a mennyiség helyett. Fényképezőgépem minden utamon elkísér. Optikámmal a különlegeset, az egyedit keresem, és remélem, hogy képeimmel másokat is világjárásra ihletek.

2 hozzászólás

Szólj hozzá!