Városi megoldás: Smart fortwo élmények

0

Mint azt korábbi cikkünkben már tagoltam, minden fontosat le szeretnénk írni a 6 éves tartós teszten futó SMART fortwo gépjárművünk kapcsán.

2009-ben amikor “törpe” autót kerestem vagyis eső mentes, személy és kis csomag szállító megoldást akkor számos SMART-hoz volt szerencsém.

Maga a SMART név is a Swatch óra gyáros és a Mercédesz autómárka viharos, romantikus együtt működéséből származik.

SMART fortwo "üveg" napfény tetővel

SMART fortwo “üveg” napfény tetővel

Fejlődés: 2009-re túl voltak már több szérián ami többé kevésbé volt csak sikeres hiszen a piac évekig értetlenül fogadta a kis autót. Sajnos az alap gondolatra több mint 17 évet kellett várni. Miszerint az első SMART is szeretett volna tisztán elektromos hajtású, városi kisautó lenni csak ez a 90′-es évek közepén indult fejlesztéssel lehetetlen maradt. Illetve olyan drágára jött volna ki annak idején szériában, hogy még ennyit sem tudtak volna eladni belőle.
Napjainkban mutatták csak be a nagyközönségnek is a több kontinensen elérhető tisztán elektromos SMART autót. (Több generációnyi elektromos SMART futott már az utakon de inkább csak szervezetek, kölcsönzők vették, kapták tesztelés céljából! Magyarországon most lesz esélye elterjedni, hiszen az állami 1.500.000 Ft-os támogatás rá is vonatkozik hiszen tisztán elektromos hajtású!) Sajnos a svájci Swatch divat órák mágusa pont nem élhette már meg a sikert. 2010-ben 82 éves korában elhunyt pedig amit látnokként kigondolt meghazudtolta az akkori gondolkodásmódot. Sajnos az óra mágus és a Mercédesz együttműködése meg is romlott amikor látszott, hogy a siker érdekében korlátlan kell (lehet) pénzt önteni a fejlesztésekbe…

Smart 2012-es elektromos kiadása a 2007-es modell megjelenésével

Smart 2012-es elektromos kiadása a 2007-es modell megjelenésével

Motor: Az első két széria anyagilag nem lett sikeres még úgy sem, hogy a magasított alváz ellenére elengedték az akkori elektromos koncepciót és gyorsan benzin és dízel motorokkal szerelték fel a SMART-ot. Persze a kicsi robbanó motorok turbóval feltöltve vidáman mozgatták a törpe autókat. Igaz így nem volt extrán tiszta autózás a SMART de még mindig kevesebbet szennyezett a 3,2-3,8 literes fogyasztásával a városokon.

Szériák: Az első “egyben lámpás” nem volt egy izgalom de a megjelenése idején igenis különleges volt. Ezt követte a nyolcasra hasonlító első lámpás széria. Amely modellről én írok, mert erre esett a választás az a korszerű (2007-es) modell. Én 2009-ben vettem meg az akkor 8.000 km-es autót. Napjainkban pedig már a negyedik nagy széria fut, természetesen voltak közben frissítések és ráncfelvarrások is. Számos változat jelent meg, Pure, Passion, BRABUS, Elektromos, vászon tetős.

SMART fortwo 2007 diesel

SMART fortwo 2007 diesel

Teszt alanyunk: SMART FORTWO COUPE CDI, 799 cm3, 33 KW, Diesel, 451, fehér, 845 kg (1050), 2007-es gyártású.

Ez a napjainkban megjelent negyedik nagy generációig a legfrissebb modell volt! Teljes értékű kis autó amúgy. Számos roncs, lelakott, totálkáros, bontott autó után (hazai piac…) végre sikerült találni egy külföldről behozott SMART-ot.

Konkrétum: fekete utascelláját, fehér karosszéria egészítette ki. Minimális kilométer volt benne, külföldről hozták be de nem volt készen még a honosítása. Így az elérhető ára hívogató volt, bár mire mindent végig visz az ember már közelebb kerül a piaci árhoz ami szokásos egy használt SMART esetén. Felszereltségben alap modell volt ezért biztos volt, hogy idővel még kell tuningolni rajta.

Infók: pár információval okosabb lettem a sok keresgélés közben. Szokásomhoz híven egyre több tulajdonossal, szerelővel vetem fel a kapcsolatot egy-egy beszélgetés erejéig.

Smart kabriolet változatban

Smart Brabus kabriolet változatban

Például megtudtam:

  1. a SMART karosszéria elemei műanyagból vannak, így nem tudnak rozsdásodni, jól bírják a hideget, meleget és az ütődést (rugalmasak) is, ez egy szabadban sokat álló, városi, kis autónál előnyös tud lenni
  2. mivel minden karosszéria elem műanyag akinek nem tetszik az autó színe, nem csak át tudja fóliáztatni hanem az egész autót körben át tudja “szerelni”, ez gyakorlott szervizben nem több mint 1 óra, persze a forgalmiban is át kell íratni a színt de legalább fényezés nélkül más színű elemekkel megoldható
  3. az utas cella “tridium” olyan erős, hogy mindenképpen megvédi az utasát de gyűrődési zóna nélkül dolgozik, igaz hagyományos értelemben “vissza húzatni” sem könnyű ha sérül, mert az erők elvétele után vissza ugorhat a deformált formára, ha határérték feletti volt a terhelés és maradandó alakváltozást okozott
  4. alap modell révén csak rádió előkészítést kapunk tehát az ajtókban ott vannak a hangszórók de nincsen benne a kocsiban a gyári, CD-s rádió
  5. minden SMART teteje polikarbonát de sajnos az alap modell esetén ez egy nem átlátszó kialakítású ami mint egy szélvédő a helyére van ragasztva, cserélhető átlátszó napfénytetőre
  6. ebből a modellből is létezik BRABUS változat, ami erősebb, látványosabb, egyedi felniken áll, többet fogyaszt, drágább, és előbb megy szét a hátsó kerék csapágya a hatalmas gumikkal
  7. létezik teljesen automata és “fél automata” megoldás is
A légszákokkal felszerelt SMART jó törésteszti értékelést kapott de nem baj ha ütközéskor legalább az egyik autón van gyűrődési zóna

A légszákokkal felszerelt SMART jó törésteszti értékelést kapott de nem baj ha ütközéskor legalább az egyik autón van gyűrődési zóna

Váltó: ezt fejtsük ki kicsit, mert a MERCÉDESZ TIPTRONIC sem világos mindenkinek. A nem teljesen automata mint az enyém is az annyit tud, hogy előre-hátra lökdösve a váltókart tudunk le-fel váltani (BRABUS esetén a kormány két oldalán is kapunk ehhez kart) de ha fékkel lassítunk vagy csak gurulásból lassul az autó akkor “automatikusan” vissza vált a váltó, hogy mire gázt adnánk az ideális fokozatban legyünk, ne fullasszuk le az autót.
Mondhatjuk, hogy vissza felé váltogat helyettünk a fél automata is. Ettől még kézzel is tudunk vissza váltani így akár motorféket is alkalmazhatunk ami elég hatásos az egy tonna alatti törpével. Felfelé sajnos csak “motorvédelem” címén vált fel a fél automata mint az enyém is.
Amikor azt látja, hogy a felhasználó kitaposná a belét már a kis turbós motornak akkor a blokk szétrobbanása előtt felvált, sajnos ez egy biztonsági kérdés ami a motort óvja de közúti, állandó használatra nem életszerű. Ilyenkor már a hatalmas fordulat miatt nagy a fogyasztás és túlzottan leterhelődik a blokk.

SMART fortwo 2007-től

SMART fortwo 2007-től

Aki még időben akart tuningolni gyárilag is kapható volt a szoftver és a váltó gomb, hogy a tiptronic-ból tiptronic automata legyen. Ma már ehhez a generációhoz hivatalosan nem árulják a kittet a Mercédesznél.

Abból lehet elsőre tudni, hogy automatikus váltó van-e egy SMART-ban, hogy a váltó gomb oldalán van-e egy kis gomb amivel a kézi lökdösős váltásból kényelmes, teljesen automatikus módba tudjuk kapcsolni a váltót. Nagyon praktikus a teljesen automata, sajnos az enyémben nem az van. Mondanom sem kell az automata váltó is használható kézi váltóként ha egy picit sportosabb vezetésre vágyunk akkor itt is megtehetjük, hogy a váltókart előre-hátra lökdösve fel-le váltunk.

A hátsó üvegben természetesen van fűtőszál az alap csomagban is

A hátsó üvegben természetesen van fűtőszál az alap csomagban is

Pár szóban a tévedésekről:

  1. sokan azt írják a kicsi tengelytávja miatt a SMART-ra, hogy “bukdácsol” el ne higgyétek ezt a sületlenséget. Kenik a váltóra, automatikus kuplungra bármire…minden jármű gázra picit felfelé mozdítja az elejét ezt teszi a SMART is, aki nem tapossa észre sem veszi. NEM BUKDÁCSOL! Értem én, hogy egy háromszor ekkora tengelytávú limuzin máshogy viselkedik de ez fizikai kérdés, nem tervezési hiba…
  2. említik még, hogy keveset bír a blokk és erőtlen is: mihez képest a kis turbó dízel némi nekifutással autópályán 153 km/h-t tud óra szerint, ez minden, csak kevés nem, egy városi kis autónál.
  3. könnyen borul a SMART ez szokott még lenni a kritika, pont nem igaz, nekem soha nem sikerült felborítani a 6 év alatt, jégen csúszva nagy sebességgel járdának ütközve oldalról csúszással talán fel lehet de akinek át fordult és újra talpra érkezett mint a macska annak semmi baja nem lett a kocsiban és a felső polikarbonát tető sem tört ki, a motor súlya alacsonyan van a két hátsó, hajtott kerék között, az üzemanyag a tervezett akkumulátorok helyére került az emelt alvázba, így ez a súly is alacsonyan van.
  4. nem stabil a futása (a virsli első kereke miatt) ez részben igaz is de csak a két első szériára amikor még elől tényleg virsli kerekeken futott a SMART. A 2007 utáni III. generációs és a most megjelent még szélesebb tengelytávú modellek már nagyon stabilak.
  5. nem lehet vele parkolni, mert nehéz tekerni a kormányt: igen az alap modell szervó rásegítés nélküli kormánnyal érkezik ez mint minden autó könnyen kormányozható ha gördülésben van az autó de álló helyzetben kell kézi erő a kormány két végpontja közötti tekeréshez, akinek ez gond inkább válaszon kormányszervós modellt.
  6. kritika szokott lenni még a párásodás is, akinek van benne gyárilag klíma ott ez nem gond, vagy utólag is be lehet szerelni de minimum 250-350.000 Forint nem biztos, hogy megéri. Akinek klíma nélküli változata van ott a meleg levegő érkezését meg kell várni ami indítástól 5-10 perc télen is, nyáron kevesebb nem vészes de egy kis motorú, turbós erőforrás nem tud azonnal forró levegőt adni.
  7. szokásos szöveg, hogy semmi nem fér bele, téves a kis városi SMART fortwo két ülése mögé 2 db összecsukható kerékpár is befér…szerencsére az első ülés dönthető így igény szerint arra is lehet még pakolni.
  8. kicsi a hely a kocsiban: mivel itt csak első sor van az tágasabb mint általában a kis városi autóknál így ez teljesen téves hozzá állás, a hátsó ülés sor pedig nem kényelmetlen hiszen olyan nincsen a fortwo modellekben.
  9. kedvencem, ilyet főként második vagy harmadik autónak vesz az akinek van egyéb nagy, jó, szép, erős autója is. Mondjuk ezzel sem értek egyet feltétlen. Pár évtizede a családi autó sem tudott ennyit mint egy ilyen 2007-es SMART például, most mégis el vagyunk “kapatva”!? Nekünk ez az első autónk a kis “családunkban” igaz néha kaptunk mellé céges autót de nem mindig. Így mondhatjuk, hogy jó választás első autónak is egy SMART fiatalok részére, akik még gyermek áldás előtt állnak.
SMART 2014-től a negyedik generáció

SMART 2014-től a negyedik generáció

A további izgalmas részletekről rövidesen! Előző SMART cikkünket ide kattintva éritek el –››

Megosztás.

A szerzőről

Nyári Krisztián

Röviden rólam, aki még nem ismerne, szenvedélyem minden, aminek két- három kereke van. Több, mint 35 éve kerékpározom és 25 éve motorozom. Nagyon szeretem a felfedezést, túrázást, csavargást, világjárást. A hosszú évek alatt eljutottam az egyhengeres gépektől a boxerekig, de volt közte soros négy hengeres is és amióta szerző vagyok a MOTOzin motoros magazinnál, azóta még több motort sikerült kipróbálnom. Az évek alatt több felületen is publikáltam, amiből a legismertebb talán a MOTOzin és a BMW R 1150 GS motorom kapcsán vezetett blogom. Az évek alatt eljutottam nagyon sok szép helyre motorral volt, ahová többször is: Horvátország, Görögország, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia, Ausztria, Németország, Svájc, Olaszország, Oroszország, Ukrajna, Kazahsztán, Bulgária, Erdély...Tervben van: Gibraltár, Mongólia, Nordkapp, India... Találkozunk az úton! Főleg ha Te is járod a Tiéd.

Szólj hozzá!