Warning: usort(): Array was modified by the user comparison function in /var/www/evoroad.hu/wp-content/plugins/custom-sidebars/inc/class-custom-sidebars.php on line 761

Birkáktól a hegyeket – Vizes kanyar a skót Felföldön – II. rész

0

Skócia zord, de lenyűgöző tájainak, változatos állatvilágának, számtalan kastélyainak felfedezése, hágóinak meghódítása motorral.

<<< Birkáktól a hegyeket – I. részBirkáktól a hegyeket – III. rész >>>

 

Nagyon bejött nekem a változatos állatvilág is. Az utak két oldalán elterülő angolgyepet mindenütt a brit udvar által gondosan kiválogatott, szőrös, bégető gárda tartja karban. A millió apró, tavaszi születésű utánpótlás-fűnyíró farka cséphadaróként jár, mialatt anyjuk tőgyét döfködik szopizás közben. Rendkívül bájosak, viszont a távolságot tartják, megsimogatni egyet sem sikerült, pedig kitartóan próbálkoztunk. Ahogy közeledik hozzájuk az ember, az anya egy-kért kurta hanggal behívja a bárány(oka)t, aztán együtt spuriznak el.

Ő itt Dezső, a felföldi marhabika. Nekünk legalábbis azt mondta, hogy így hívják...

Ő itt Dezső, a felföldi marhabika. Nekünk legalábbis azt mondta, hogy így hívják…

Az összes állat ridegtartáson él a legelőkön. Kihajították őket a mezőre, a többit oldják meg maguk. Valószínűleg csak fazonigazításkor találkoznak a gazdával, egyébként meg munkaszolgálatosként nyírják a hegyoldalakon a növényzetet. Összesen egyszer láttam egy juhászféle embert két border collie-val birkát begyűjteni.

Szarvasőrjárat a bércen.

Szarvasőrjárat a bércen.

Szinte már közhely, hogy a birkákat el kellett kergetni magunk elől, hogy a hegyeket lássuk. Na, de ekkor meg a hosszú szőrű, felföldi marhák takarták el a kilátást. A Glen Affric völgyben megbújó Cannichben, a túra legszebb kempingjében az éjszaka a sátrak között baktatott el egy teljes marhacsorda szuszogva, bőgve. A vonulás során tiszteletben tartották a holminkat, a sátrakat sem kóstolták meg, a motorokat sem próbálták ki.

Mozifilmek díszleteként is szolgált az Eilean Donan Castle.

Mozifilmek díszleteként is szolgált az Eilean Donan Castle.

A rengeteg birka és marha mellett, több lámafarmot is láttunk, biztos kevés a birkagyapjú. A birkával esetleg nem borított mezőkön nyulak kergetőztek. A bérceken szarvasok tartottak őrjáratot, és folyamatosan, félelem nélkül lesték az arra járókat. Itt-ott egy-egy kecske bukkant elő, ki tudja honnan jöttek és merre tartottak. Az aszfalt pereméről fácánok szurkoltak nekünk. Ha megálltunk pihenni, akkor pintyek sertepertéltek közvetlenül a lábunk alatt. A kempingekben vadkacsa tojók vezették elénk a frissen kikelt hápogó fiókákat, hogy elbüszkélkedjenek a talpraesett utódokkal, és hogy jól megtömjék a begyüket a kezünkből elcsent nyalánkságokkal.

A skót királyok egykori koronázási palotájánál (Scoone Palace) pávák kürtölték világgá a nemzeti büszkeséget. A sziget északkeleti csücskében, Duncansby Headnél egy 30 méter magas tengerhasadékban háromszintes madárkolóniára bukkantunk: az alsó szint a pingvinez hasonló, de repülni tudó, traccsoló lummák törzshelye, a középső kiugrásokon a sirályok perlekedtek egymással, legfelülről pedig a lundák tartották szemmel a díszes bagázst. A háborgó tenger több méter magas hullámokkal verte a sziklafalat, melyből azonban semmit sem hallottunk, mivel a madarak rikácsolása minden egyéb zajt elnyomott.

Ma már hídon lehet átjutni Skye szigetére, és nem csónakon kell menekülni, mint Csinos Károly hercegnek.

Ma már hídon lehet átjutni Skye szigetére, és nem csónakon kell menekülni, mint Csinos Károly hercegnek.

A nyugati partvonalat szabdaló hosszú fjordok között motorozva, kiruccantunk a sziget legnyugatibb pontjára (Ardnamurchan point), elhaladtunk az egyik legszebb és a leghosszabb tavuk mellett (Loch Awe), megcsodáltuk az arany és ezüstszínben csillogó homokos tengerpartot (Camusdarach), követtük a hegyen átzsilipelt Crinan-csatornát, majd a keleti oldalt a nyugatival összekötő Kaledónai-csatornát, felmásztunk a „Hogwarts Express” Harry Potterből ismert viaduktja fölé (Glenfinnan), és minden kanyar után szembe találtuk magunkat a számtalan főúri kastély, angolpark és várrom valamelyikével.

Loch Awe. Ahogy a név is mondja: lenyűgöző.

Loch Awe. Ahogy a név is mondja: lenyűgöző.

A kastélyokat csak kívülről láttuk, mivel egykori uraik életszínvonalához mért belépődíjakat kértek mindegyik helyen. Ha belülről is megnéztük volna az összeset, amit kívülről megcsodáltunk, akkor másik két skóciai túra árát verhettük volna el belépőjegyekre néhány kósza perc alatt. Úgy látszik ezek a borsos árak a brit kereseti viszonyokhoz vannak igazítva, ahelyett, hogy a turisták pénztárcáját tartották volna szem előtt. Volt, hogy a kastélykertből is kiküldtek minket, mondván kívülről is csak az nézheti meg a kastélyt, aki már leperkálta a jattot. Érdekes módon e paloták felett mindig brit lobogó lengedezett, nem pedig skót. Hiába, a korona kéri a jussát.

Mintha az elvarázsolt erdő felé haladnál. Jobbra tündék, balra trollok. A Mey kastély bejárata Skócia északi partvidékén.

Mintha az elvarázsolt erdő felé haladnál. Jobbra tündék, balra trollok. A Mey kastély bejárata Skócia északi partvidékén.

Bár a királyi család nyári rezidenciája is nyitva a látogatók előtt, de a beugrótól nekünk a szemünk ugrott ki. A Ballater kastélyt körülölelő park olyan sűrű, hogy még kívülről, a környező dombokról sem sikerült egy pillantást vetnünk őfelsége ablakára. A kastélyparkba bejutni is csak a külön erre a célra rendszeresített minibusz-járattal lehet, miután a félelemipar által támogatott beléptetési rendszeren átvergődött az ember. Aztán itt is addig kerülgettük a forró kását, míg az eső elhajtott minket – természetesen még nedvesebb vidékre.

Shieldaig egy gyöngyszem-falucska a Torridon-völgy és az Atlanti-óceán találkozásánál.

Shieldaig egy gyöngyszem-falucska a Torridon-völgy és az Atlanti-óceán találkozásánál.

Miközben a csipkézett nyugati part mentén haladtunk északra, fel sem fogtuk, mekkora mázlink volt az idővel. Ugyan csepergett néha az eső, és erős volt a szél is, azonban gyönyörű napsütéses időt fogtunk ki, motorozáshoz talán még túl meleg is volt.

A helyiek arcára szinte kivétel nélkül óriási vigyor ült ki, és ha szembe jöttek veled, akkor nem tudták megállni, hogy ne lelkendezzenek arról, mennyire pompás idő van épp. Ekkor még nem tudtuk mire vélni ezt a felhajtást, hiszen otthon nagyjából így néz ki a május – csak kicsit melegebb van, és a szél sem süvít.

E viselkedés okára a túra félidejében derült fény, amikor Dunnet Headnél elértük a sziget legészakibb pontját, és a napsütötte parkolótól az onnan 10 m-re lévő kilátópontig esőruha nélkül mertünk kisétálni. Ebben a pillanatban olyan rajzfilmbe illő jelenettel változott meg az időjárás, hogy csak úgy pislogtunk, mint akit hátba vágtak. Szakadni kezdett az eső és mire visszarohantuk a 10 m-es távot a motorokig, bőrig áztunk.

Ez volt az a pont, amikor a Teremtő úgy dönthetett, hogy elhasználtuk az egy főre jutó skóciai jó idő adagunkat, mert innentől fogva kaptunk aztán mindent a nyakunkba. Hiába kémleltük folyamatosan az eget, hiába próbáltuk elkerülni az esőt, 20 másodpercnél messzebbre nem láttunk előre, és folyamatosan vizesek voltunk. Ez először még vicces, utána azonban kezd bosszantóvá válni. Amikor pedig már a kempingben sem tudtuk a vizes cuccainkat megszárítani, a sátrakat vizesen állítottuk fel, vizesen bontottuk le és folyamatosan esőben motoroztunk, akkor már összeszorított foggal tűrtük a sorsunkat, mint körülöttünk a vadon élő állatok.

Glen Affric az egyik legszebb völgy a szárazföld belsejében.

Glen Affric az egyik legszebb völgy a szárazföld belsejében.

A Caringorms Nemzeti Parkban betévedtünk egy olyan kempingbe, ahol a közeli síterep miatt ruha- és bakancsszárító szoba is volt, innen aztán többé ki sem akartunk bújni, annyira megörültünk a meleg, száraz helyiségeknek. Egy másik esőnap után, amikor teljesen átázottan egy másik kemping közösségi szobájában teregettük ki épp a cuccainkat, mint a hajléktalanok, belépett egy, a kempingben megszállt angol hölgy, meleg teát hozott nekünk, cukorral, tejjel. Teljesen elolvadtunk a meghatódottságtól, ami a szobában lévő víztócsa méretét csak tovább növelte.

A túra végén pedig olyan összefüggő esőt kaptunk a nyakunkba, hogy ha mindezt az odafelé vezető úton mérte volna ránk a sors, akkor esélyes lett volna, hogy csinálunk egy nagy hátraarcot és a skót Felföld helyett a portugál tengerpart felé vesszük az irányt. Az igényeink a lehetőségeinkkel együtt csökkentek, így történt a hazaúton, hogy a zuhogó esőben már a sátorállításnak sem láttuk értelmét, helyette egy állandóra telepített mobilház sátras előterében csöveztük át az éjszakát.

Az egyik legszebb hágó tetején (Pass of the Cattle) már komoly mennyiségű motorosba szaladtunk bele, ami egyértelmű jele annak, hogy jó helyen járunk. Minél északabbra jutottunk, annál szebb, de annál zordabb is lett a táj, Ullapooltól északra a felföldi vidék legjava tárult a szemünk elé. A klánok biztosan nagyra értékelték, hogy milyen pazar tájék szolgált csatáik díszletéül, lelki szemeim előtt már csaptak is össze a Fraserek a MacDougallokkal.

Ahol a skót Felföld találkozik az Atlanti-óceánnal.

Ahol a skót Felföld találkozik az Atlanti-óceánnal.

Thursoban 30 m magas sziklafal peremén töltöttük az éjszakát, előttünk kiterítve az Északi-tenger 3D térképe, ami a szélesvásznú látvány mellett egyben azt is jelentette, hogy a szél az álló motort is feldöntötte, az iglu-sátrakat vízszintesre hajlította, és még a lekvárt is rá kellett szorítani a kenyérre, hogy le ne fújja róla.

Nem hagyhattuk ki az egyébként teljesen kihagyható és érdektelen John O’ Groats-ot, ami nem más, mint egy szuvenírboltokkal körbevett parkoló, de a Long Way Down óta ez valahogy zarándokhellyé nőtte ki magát motoros körökben. A parkoló szélén az útjelzőtábláról olyan létfontosságú információkat tudhatunk meg, hogy például merre és hány mérföldre van innen New York, ha esetleg délután az óceánon átmotorozva épp egy Cosmopolitanra szottyanna kedvünk.

Dunrobin kastély, Sutherland hercegének székhelye.

Dunrobin kastély, Sutherland hercegének székhelye.

Valaha a Felföld sűrűn lakott vidék volt, ahol aktív gazdálkodás folyt. A mai állapotát ismerve ezt igen nehéz elképzelni. Az egyik leghatalmasabb földesúr, Sutherland hercege 6070 km2 (!) területet birtokolt. Ezt az apró hátsókertet úgy sikerült a parasztoktól lenyúlnia, hogy a felföldi tisztogatások során 15000 embert üldözött el otthonaiból, helyet biztosítva még több birka számára. Az így összeharácsolt pénzből építette ki a XIX. században a ma ismert állapotára a székhelyét, a tündérmesékből kilépett Dunrobin kastélyt.

Az egyik csinos, vidéki kőhidacska (Gairnshiel bridge) olyan meredeken emelkedik fel mindkét oldalon, hogy középen lágy ív helyett szabályos csúcsban tetőzik. Még motorral is átzuhantunk az egyik oldaláról a másikra, mintha egy pallón billentünk volna le. Találkozott már valaki olyan KRESz-táblával, hogy „vigyázat, mert a nyerges vontató a híd közepén fennakad”? Ha nem láttam volna saját szememmel, nem hinném el.

Whisky megye (Moray county) zselici vagy toszkán hangulatot kelletett bennem. A lágyan hullámzó dombokon a változatos növényvilág között elázott birkák, mivel a mezők zsúfolásig vannak tömve szeszfőzdékkel. A legtöbbet belülről is meg lehet tekinteni, az épületmagas lepárlóüstök pedig messziről figyelmeztetnek, hogy ha ide betérsz, akkor aznap már nem motorozol többet sehova.

A két leghangulatosabb városka, melyeket érintettünk, Beauly és Pitlochry volt. A települések emberi léptéke, csinos utcái, pofás házai mindkét helyen sétára ingereltek még minket, motorosokat is, az pedig már jelent valamit, ha hajlandók vagyunk imádott paripáinkról a földre szállni.

Boltozatos téglahíd a Dionard-folyó felett.

Boltozatos téglahíd a Dionard-folyó felett.

Az Edinburgh – Glasgow vonaltól télre alapvetően megváltozik a vidék, a highlandet lowland váltja. Szemmel láthatóan itt leledzik Skócia éléskamrája, mert a birkákat szántóföldek, a marhákat lovak, a whiskey-főzdéket pedig apátságok váltják. És még a túra végére is jutott egy látványos hágó, mely a Szürke Kanca Nemzeti Parkon vezetett keresztül.

Kitáblázva sincs, az útikönyv sem említi, véletlenül botlottunk a Floors-kastélyba.

Kitáblázva sincs, az útikönyv sem említi, véletlenül botlottunk a Floors-kastélyba.

Skócia az egyik legszebb vidék, ahová valaha is elvetett a sors, kitáruló hatalmas terei még jobban felerősítették bennem a motorozással járó szabadságérzetet. Világutazóként nem tudok annál többet kívánni, mint hogy minden egyes kanyar után újabb és újabb lélegzetállító látványban legyen részem. Aki viszont irtózik az esőben, szélben és hidegben való robogástól, az válasszon inkább melegebb célpontot magának, a Felföldre csak elszánt élményvadászok keljenek útra.

<<< Birkáktól a hegyeket – I. részBirkáktól a hegyeket – III. rész >>>

 

Megosztás.

A szerzőről

Szentkereszty Péter

Kurt Tucholsky óta tudjuk, hogy „a legnagyobb látnivaló, ami létezik, az a világ. Nézd meg magadnak!” Lao Ce szerint „egy vérbeli utazónak nincsenek határozott tervei, és nem szándékozik mindenáron célba érni.” Egy általam is követett búvárirányzat pedig azt vallja: „Do It Right – or don't do it!” Azaz: csináld jól, vagy bele se fogj! Valahogy így gondolom én is. Nyitott szemmel járom a világot, amikor csak lehetősegem adódik a csavargásra. Mindegy, hogy motorral, autóval, gyalogosan túrázva vagy a víz alatt úszva, lényeg, hogy a saját utamat járom. Nem sietek, ha nem muszáj, kiélvezem a pillanat szépségét, alaposan beleélem magam az adott helyzetbe, a minőséget helyezem előtérbe a mennyiség helyett. Fényképezőgépem minden utamon elkísér. Optikámmal a különlegeset, az egyedit keresem, és remélem, hogy képeimmel másokat is világjárásra ihletek.

Szólj hozzá!