Warning: usort(): Array was modified by the user comparison function in /var/www/evoroad.hu/wp-content/plugins/custom-sidebars/inc/class-custom-sidebars.php on line 761

Kanyonokból a piramisok völgyébe – II. rész

0

A nyugat-balkáni motoros kalandúra folytatódik.

<<< Kanyonokból a piramisok völgyébe – I. részKanyonokból a piramisok völgyébe – III. rész >>>

Megpróbáltunk bejutni a Budvától 5 km-re délre elhelyezkedő Sveti Stefan szigetére, melyet manapság már egy földnyelv köt össze a szárazfölddel. Az egykori halászfalut durván 60 évvel ezelőtt felvásárolták, és Jugoszlávia felső 1%-a számára felkapott nyaralóhellyé, luxushotellé alakították. Bár a Sophia Loren- és Doris Day-hasonmások udvartartása a ’90-es években elveszítette a varázsát, mezei halandóként még belépődíj fejében sem engedtek be a szigetre. Egyetlen módon tudtunk volna élvezni egy szeletet a mediterrán mennyországból: ha csillagászati összegért kivettünk volna egy szobát a szigetszállodában. Rettentően sajnáltam, hogy nem jutottunk be, mert ezt az elzárt gyöngyszemet szerettem volna közelebbről is megismerni.

Sveti Stefan az egykori Jugoszlávia felső 1 %-ának nyaralóhelye.

Sveti Stefan az egykori Jugoszlávia felső 1 %-ának nyaralóhelye.

Bejutottunk viszont Budva szűk sikátorai és régi mészkőházai által alkotott óvárosába. Ez a miniatűr Dubrovnik is magán hordozza az adriai tengerpart városainak jellegzetes hangulatát, melyből nekem sosem elég. Pár óra séta után a Lovćen Nemzeti Park felé vettük az irányt. Ígéretes motoros terepnek tűnt a Cetinje és Kotor közötti hegyet átszelő út, és a sok nevezetesség után a kanyarok oltárán is áldozni szerettünk volna. A hegytetőn trónol Montenegró modernizálását előmozdító Petar II Petrović Njegoš püspök, filozófus és költő mauzóleuma. A nemzeti hős előtti tiszteletüket leróni igyekvő helyiek döbbenten néztek ránk, amikor a csúcsba vájt alagút 461 lépcsőfokát megmászva, a mauzóleum bejárata előtt, a belépődíj összegét meglátva megfordultunk, és a síremlék helyett inkább a Kotori-öbölre, Dél-Európa leghosszabb fjordjára néző pazar kilátásban gyönyörködtünk, majd a hegy túloldalán egészen az öbölig folytattuk a döntögetést.

Dél-Európa leghosszabb fjordja a Kotori-öböl

Dél-Európa leghosszabb fjordja a Kotori-öböl

Az egyik legérdekesebb megállónk Ostrog, a szerb ortodox egyház Ostroška Greda függőleges sziklafalába vájt kolostora volt. A sziklába faragott lyukak és nagyobb beöblösödések elé további apró helyiségeket építettek, majd egy egységes homlokzat készült az egész létesítmény elé, amitől olyan érzése támad az embernek, mintha egy komplett épületet toltak volna be a sziklafalba. A sziklafal előtti teraszon kacskaringózó sorról azt gondoltuk, tágas belső terekbe vezet majd, így megilletődve bámultunk ki a fejünkből, amikor egy második emeleti, kb. 6 négyzetméteres helyiségben egy áldást osztó pap előtt lyukadtunk ki. De hát miért is ne, hiszen a kolostor Montenegró leginkább látogatott zarándokhelye.

Montenegró leginkább látogatott zarándokhelye az ostrogi ortodox kolostor

Montenegró leginkább látogatott zarándokhelye az ostrogi ortodox kolostor

Hercegovinába átlépve a Trebinjétől észak-nyugatra haladó 30 km hosszú völgy olyan volt, mintha a kaliforniai Death Valley-n haladtunk volna keresztül. Valódi cruiser feeling: kopár pusztaság ameddig a szem ellát, egyetlen aszfaltcsík szabja csak ketté a tájat, már csak az út mellett elhullott bölény szarvakkal ékesített koponyája hiányzott.

Budva szűk sikátorainak úrnője

Budva szűk sikátorainak úrnője

Stolactól nyugatra, közvetlenül az országút mellett fekszik a vidék legmisztikusabb műemléke, a radimljai nekropolisz (temető), ahol 120-130 középkori stećci – gyönyörű kőmetszetekkel díszített sír és sírkő – sorakozik. Az óriási kőtömbökbe vésett jelképek állítólag az elhunyt foglalkozását vagy rangját jelölték. Például a lovas alak olyan személyre utal, aki karavánvezetőként vagy lókereskedőként gazdagodhatott meg; míg a nagyméretű kéz egy álló alakon íjjal és a nyíllal az oldalán nemes vadászt vagy lovagot jelenthet.

Nagy nehezen, de megtaláltuk az igen eldugott Kravice-vízesést is, mely 25 méteres magasságával és 100 méteres szélességével maga a hercegovinai Niagara. Akár fürdeni is lehet a zuhatag alatti kristálytiszta vizű medencékben. Tiszta szerencse, hogy még az utazás előtt betervezem ezt a célpontot is, ennek hiányában a helyszínen motorozva simán elmentünk volna mellette.

A hercegovinai Niagara: a Kravice-vízesés

A hercegovinai Niagara: a Kravice-vízesés

1981-ben, Medugorjében hat tizenéves előtt megjelent Szűz Mária. Az addig érdektelen, szegény falu ekkor került fel a világ térképeire. Azóta özönlenek ide a zarándokok, mindenki a szent szüzet szeretné megpillantani. Annak ellenére, hogy a katolikus egyház a jelenést hivatalosan nem ismerte el, Medugorje Európa harmadik leglátogatottabb kegyhelyévé vált. Naponta többször, több nyelven tartanak hatalmas szabadtéri miséket; az egyikre minket is beszippantott a tömeg, és egyszer csak a szertartás közepében találtuk magunkat. A város utcáit elárasztják a vallásos tartalmú csecsebecsék; ha nem figyelünk oda, a giccstengerben hamar egy fluoreszkáló rózsafüzér, egy Jézust ábrázoló tolltartó vagy egy keresztes esőkabát tulajdonosai leszünk. Az itt megforduló emberáradat méretét jól mutatja, hogy annyi kiadó szoba található a környéken, mint Bosznia-Hercegovina összes többi területén együttvéve.

Turistalátványosság – ugrás a Neretva jéghideg vizébe

Turistalátványosság – ugrás a Neretva jéghideg vizébe

Mostar volt az első város, ahol még motorral is gondot jelentett a parkolás, és izgultunk, hogy a vasak visszatértünkkor is ott legyenek, ahol hagytuk azokat. Gyerekkorunkban jártunk már itt – máig él bennem az öreg hídról térddel előre leugráló helyi mutatványosok emléke. A háború alatt felrobbantott, 1556-ban épített hidat 2004-ben, az eredeti technológiával, a régivel a legapróbb részletekig egyező módon építették újjá. Az egymást negyedóránként követő látványos ugrások előtt ma is széles vállú, kockára gyúrt hasú Adoniszok kalapozzák össze az adományokat a turisták között. Addig nincs ugrás a jéghideg Neretvába, amíg egy minimális összeget össze nem tapsolnak. Régi emlékek után kutatva csavarogtunk még egyet az óváros macskaköves utcáin, be-bekukkantva az egymásba nőtt bazárokba. Ha valaki először jár itt, akkor ennél azért lényegesen több látnivalót kínál a város, de nekünk mehetnékünk volt.

Sok más – az időnk, a kedvünk és a körülmények változását rugalmasan követő – útvonallal ellentétben Bosznia legmagasabban, 1495 m-en fekvő, legősibb szerkezetű településének, Lukomirnak a meglátogatása fix program volt. Ez a középkori falu hiteles képet ad arról, miként néztek ki két-háromszáz évvel ezelőtt a boszniai települések. A 20 km hosszú, meredek, kavicsos úton felfelé haladva többször is elgondolkoztunk, hogy egyáltalán fel tudunk-e jutni a megpakolt gépekkel; a kavicsok folyamatosan gurultak ki a kerekek alól, alig volt mibe kapaszkodni. Többször is előre kellett gyalogolnunk a legideálisabb nyomvonalat feltérképezni, mert ezen az úton láthatólag csak birkák közlekedtek.

Lukomir Bosznia legősibb szerkezetű települése

Lukomir Bosznia legősibb szerkezetű települése

A hegyek között megbújó apró település, egy élő skanzen élménye azonban bőven kárpótolt a kaptató nehézségeiért. A kőből falazott, bádog- és zsindelytetejű házakból régies viseletbe öltözött, furcsa ékszerekkel díszített öregasszonyok bújtak elő, durva gyapjúból kötött, mintás kesztyűt és zoknit próbáltak ránk sózni. Ki tudott ellenállni egy ilyen helyi készítésű kézművesmunkának?

Lukomir egy élő skanzen

Lukomir egy élő skanzen

Közeledett az este, és ekkor tudatosult bennünk, hogy innen még valahogy le is kellene jutnunk. Lefelé egy másik irányt választottunk, azonban ezek az elhagyatott hegyi csapások semmilyen szinten sincsenek feltérképezve, a kereszteződéseknél semmi sem jelzi az utak irányát, így GPS-vevő ide vagy oda, bizony többször is eltévedtünk. Egyetlen támpontunk az volt, hogy lefelé kell haladnunk, de sötétben, a hegyek közt hullámzó utak közül az sem volt egyértelmű, melyik is tart igazából lefelé. Késő éjszaka volt mire ismét aszfaltot értek a gumik, a kemény menettől hullafáradtak voltunk, azt sem tudtuk, pontosan, hogy hova lyukadtunk ki. Egyszer csak feltűnt előttünk egy szálloda, és mivel ez sem került többe, mint egy apartman, azonnal be is dőltünk az ágyakba – persze csak a kötelező postok feltöltése után.

Egy Szarajevótól 30 kilométerre, keletre található kis falu, Visoko körül látható a világ kilenc legrégebbi piramisa, melyeket túránk utolsó napján látogattunk meg (piramidasunca.ba). A három, tökéletes égtájolású, fő piramis (Nap, Hold, Sárkány) tetőpontja egy 2,2 km oldalhosszúságú, egyenlő oldalú háromszög csúcspontjaiban helyezkedik el. A vizsgálatok a legnagyobbat, a 220 m magas Nap piramis korát a belőle előkerült leletek alapján, szénizotópos vizsgálatok nyomán 31 600 – 34 800 (!) évesnek tartják. Vagyis 26-29 000 évvel idősebb és másfélszer magasabb, mint az 5500 éves, 147 m magas egyiptomi Kheopsz piramis.

Visokoi piramisok völgye

Visokoi piramisok völgye

A visokoi piramisok szándékosan földdel fedettek, és növényzettel borítottak. A vizsgálati eredmények szerint a piramisok teljesen szabályos oldalait borító, méretre szabott, betonszerű monolitok jóval felülmúlják a beton keménységét és sűrűségét, bármely mai, iparilag előállított falazóanyagnál szilárdabbak. A tudomány előtt nem ismeretlenek a földdel fedett piramisok, számos példát találni erre szerte a világban; felfedezésükkor például még az egyiptomi piramisok is félig homokkal voltak borítva.

A média szinte alig ad tudósítást a visokoi feltárásokról, a tudományos társadalom pedig ahol csak lehet, hitelteleníteni próbálja a kutatások eredményét; így csak ellentmondásos irodalom olvasható róluk. Azonban a szabadon látogatható Nap piramisra felmászva számunkra teljesen egyértelmű volt, hogy mesterséges és szabályos építményről van szó, és nem a természet alakította ki, mint ahogy sok ellenvélemény ezt állítja. Ottjártunkkor sikerült összefutnunk egy olyan emberrel, aki a feltárás kezdetétől részt vett a régészeti munkában, és első kézből sikerült rengeteg, hihetetlennek tűnő információhoz jutnunk.

A piramisok mellett egy tudatosan betemetett alagútrendszert is felfedeztek, melyről azt feltételezik, hogy összeköti az összes piramist. Feltárásuk szintén folyamatban van, jelenleg kb. 2 km hosszú rész járható be idegenvezetővel. Kettőnkre jutott egy „személyi” idegenvezető, aki hihetetlen lelkesedéssel a szokásos látogatói útvonalakon kívül eső járatokba is bevezetett minket. Nagyon kíváncsiak voltunk, és minél többet láttunk, annál tovább nőtt kíváncsiságunk; igazi kérdezz-felelek társalgás alakult ki köztünk. Az alagutakból kijőve megpillantotta motorjainkat, melyek nosztalgikus emlékeket ébresztettek benne Yamaha Teneréje iránt, ami az indiai tartózkodása után egy barátjánál maradt, mert annyira szerette, hogy eladni nem volt szíve, csak elajándékozni.

Az alagútrendszerben a járatok néhol több tíz méter hosszan be vannak tömve, máshol teljesen szabadon járható szakaszokra bukkantak a feltárás során. A feltöltés kihordása során sok helyen még meghagyták az elzárt járatokat úgy, ahogy azokat találták, akkurátusan felfalazott dugóval a végükön. Egyelőre a piramisok közötti összekötések feltárására koncentrálnak; a Nap piramis felé haladva tisztítják ki a járatokat. A vizsgálatok szerint az alagutakat 12 000 évvel ezelőtt alakították ki, majd 4600 évvel ezelőtt temették be, és zárták el a bejáratokat. A negatív sugárzás hiányából, a rendkívül alacsony csírajelenlétből és a mérésekkel igazolható energiasűrűsödésből kifolyólag ez az egyik leghatékonyabb egészségmegőrző hely a világon. Ezért azt feltételezik, hogy az alagúthálózat eredetileg egy gyógyítóközpont lehetett.

Látványos, de burkolatlan hegyi utak

Látványos, de burkolatlan hegyi utak

A piramisokban és az alagutakban homokkövekbe vésett rovásírásos leleteket is találtak. Az itt felszínre került 39 írásjelből 21-et a székely magyar rovásírás alapján sikerült azonosítani.

A piramisokhoz hasonlóan az alagúthálózat létezését szintén hitelteleníteni próbálják. elhangzott olyan vélemény, mely szerint a régészek maguk ásták ki azokat. Szerintem aki ezeken a folyosókon sétál – látja azok parabolikus alakját, a még bezárt, fel nem tárt járatok végét, a szabályosan befalazott járatvégeket, az alagutak falát alkotó és azokat feltöltő anyagok különböző szerkezetét, a mennyezeten függő, ahhoz csak egyetlen tűhegynyi felületen kapcsolódó köveket (melyek, ha valaki hozzájuk ér, végérvényesen leesnek onnan), az alagutakban percízen elhelyezett több tonnás monoliteket – az inkább a szemének fog hinni, mintsem a tudományos (?) ellenvéleményeknek.

Ha igaz, hogy a boszniai Nap piramis 35 000 éves, akkor a történelemkönyveket újra kell írni, hiszen a nekünk tanított változat, és az erre gondosan felépített status quo nem állja meg tovább a helyét. Nyilvánvaló, hogy a jelenlegi rendszer haszonélvezői nem fogják a változást szó nélkül tűrni.

A fentiek után talán már meg sem érdemes azon lepődni, hogy sem az állam, sem a tudományos körök nem támogatják a feltárást. Talán nem érdekük, hogy az eddig elfeledett tudás napvilágra kerüljön. A 2005 óta folyó régészeti kutatások magánszemélyek adományaiból és önkéntesek kétkezi segítségével haladnak előre.

Az újjáépített öreghíd Mostarban

Az újjáépített öreghíd Mostarban

Fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy kik és miért fektettek bele ennyi energiát, hogy eltakarják és betemessék a járatokat? Kiknek volt meg a technológiai képességük a piramisok és az alagutak megépítésére? Az én értelmezésem szerint – melyet idegenvezetőnk is osztott velem – a tudást azért kellett elrejteni, és egy későbbi utókor számára megőrizni, mert a következő generáció nem volt méltó annak megismerésére, birtoklására.

A motoron ülve a hazafelé vezető úton végig azon gondolkodtam, hogy vajon mi már méltók vagyunk-e a Visokoban szunnyadó ismeretek felfedésére. Ha megnézem, hogy miként kezeli a világ a boszniai piramisokat, akkor meggyőződésem, hogy a mi társadalmunk egyáltalán nem érett arra, hogy ennek tudásnak a birtokába kerüljön. Ha sikerülne is az itt megbújt titkokat megfejteni, azzal megint csak egy szűk kisebbség élne (vissza), a saját maga gyarapodását az összemberiség érdekei fölé helyezve. Így talán jobb is, ha ez a tudás egyelőre rejtve marad.

<<< Kanyonokból a piramisok völgyébe – I. részKanyonokból a piramisok völgyébe – III. rész >>>

 

Megosztás.

A szerzőről

Szentkereszty Péter

Kurt Tucholsky óta tudjuk, hogy „a legnagyobb látnivaló, ami létezik, az a világ. Nézd meg magadnak!” Lao Ce szerint „egy vérbeli utazónak nincsenek határozott tervei, és nem szándékozik mindenáron célba érni.” Egy általam is követett búvárirányzat pedig azt vallja: „Do It Right – or don't do it!” Azaz: csináld jól, vagy bele se fogj! Valahogy így gondolom én is. Nyitott szemmel járom a világot, amikor csak lehetősegem adódik a csavargásra. Mindegy, hogy motorral, autóval, gyalogosan túrázva vagy a víz alatt úszva, lényeg, hogy a saját utamat járom. Nem sietek, ha nem muszáj, kiélvezem a pillanat szépségét, alaposan beleélem magam az adott helyzetbe, a minőséget helyezem előtérbe a mennyiség helyett. Fényképezőgépem minden utamon elkísér. Optikámmal a különlegeset, az egyedit keresem, és remélem, hogy képeimmel másokat is világjárásra ihletek.

Szólj hozzá!