Warning: usort(): Array was modified by the user comparison function in /var/www/evoroad.hu/wp-content/plugins/custom-sidebars/inc/class-custom-sidebars.php on line 761

Birkáktól a hegyeket – Vizes kanyar a skót Felföldön – I. rész

4

Végy két zsákot. Az egyiket tömd meg zuhogó esővel, viharos erejű oldalszéllel, szikrázó napsütéssel, szemerkélő esővel, borús éggel, lágy szellővel, folyékony napsütéssel („liquid sunshine” a helyi argo szerint). A másik zsákba helyezz 20 mp és 20 perc közötti időszakokat. Majd mindkét zsákból húzzál véletlenszerűen és párosítsd össze a húzottakat. Na, ilyen a hamisítatlan skót időjárás.

Ipari fűnyírók tartják karban a skót Felföldet

Ipari fűnyírók tartják karban a skót Felföldet

Számtalan oka lehet annak, hogy valaki Skóciába vágyódjon. Van, aki alaposan bele akar kóstolni az „élet vizébe” – tekintve, hogy több száz skót whisky-változat készül, a macskajaj garantált – van, aki kastélyról kastélyra bolyongana, van olyan, akit a történelmi városok és a fesztiválok vonzanak, másokat pedig a duda hangja ejt rabul. Engem a vad skót táj hívogatott.

Hosszan elnyúló völgyek, vad skót tájak

Hosszan elnyúló völgyek, vad skót tájak

Két évvel ezelőtt egyik barátom skóciai autós körútjának fényképeit nézegetve pattant ki a szikra, mely igen hamar lángra is lobbant. Onnantól kezdve csak az lebegett a szemem előtt, hogy ide nekem is el kell jutnom, ezt a csodát a saját szememmel is látnom kell.  Három barátom pedig megfertőztem, és velem tartottak.

A Salen és Ardnamurchan point közötti út

A Salen és Ardnamurchan point közötti út

Hogy a briteknél miért beszél mindenki az időjárásról? Azért, mert az uralkodó személye már 64 éve változatlan, az időjárás azonban 20 másodpercenként változik. Skóciában egy nap alatt megtapasztaltuk mind a négy évszakot. Többször is. A túra időpontját úgy próbáltam belőni, hogy már elég meleg legyen a motorozáshoz és a kempingezéshez, a lehető legtöbbet süssön a nap és a lehető legkevesebb felföldi szúnyoggal (midges) találkozzunk. Így esett a választás május közepére. Utunk elején nappal még szakadt rólunk a víz, ennek ellenére mértünk éjszaka a sátorban -1 fokot is, a hágókon 6 fok felett sosem járt a hőmérő, és a tengerszinten is általában 12-13 fokban motoroztunk.

Duncansby Head - a birkák a leglehetetlenebb helyeken is megjelennek és pózolnak

Duncansby Head – a birkák a leglehetetlenebb helyeken is megjelennek és pózolnak

Az útiterv készítése során elég hamar szembe kellett nézni azzal, hogy Skócia tőlünk igencsak messze található. Az odaút önmagában is két napot vesz igénybe, és akkor autópályán döngetünk végig. Mivel a gumik kockára koptatása nem épp a legvidámabb művelet, amit motoron el tudok képzelni, ezért alternatív megoldásra volt szükség.

Bár a német vasúttársaság nemrég beszűntette az autós vonatok üzemeltetését, a labancoknál megmaradt ez a közlekedési forma. Bécsből több irányba is indulnak motort is szállító vonatok, és szerencsénkre ezek közül az egyik irány – Düsseldorf – nekünk pont megfelelt. Ezek a járatok jellemzően éjszaka közlekednek, és ha nem is szánod rá a hálókocsira a borsos felárat, a kabinban a körülötted ülő, nagyhangú, német lánycsapattal összemelegedve, az éjszakát átbóbiskolva is nyertél egy napot és 900 km unalmas autópályázást. Ha további kellemes perceket akarsz magadnak szerezni, akkor Amsterdam felé veszed az irányt, ahol most kivételesen kihagyod a marihuánás sütit és a dorbézolást, helyette viszont felszállsz a Newcastle felé tartó kompra, aminek a fedélzetén a hullámok közt ringatózva töltöd el a következő éjszakát, hogy egy kőhajításnyira a skót határtól megkezd a valódi motoros túrádat.

A Dover és Dunkerque között közlekedő komp gyomrában

A Dover és Dunkerque között közlekedő komp gyomrában

Így szólt a terv, amit nekünk sikerült alaposan elböknünk. Mert ki gondolta volna, hogy mind az osztrák vasút-, mind pedig a brit hajótársaság ugyanolyan rendszerben árulja a jegyeit, mint ahogy a fapados légitársaságok a repülőjegyeket. Minél közelebb van az indulás időpontja, annál drágábbá válik az utazás. És bár télen mintaszerűen kiszámoltam, kimutattam, hogy vonatozni és hajókázni olcsóbb, mint az egész utat végigmotorozni, mire odáig jutottunk, hogy meg is vegyük a jegyeket, annyira felmentek az árak, hogy borult a papírforma. A vonatjegyért még csak-csak leszurkoltuk a magasabb összeget, de az Északi-tengeri komp ára a duplájára nőtt a tavasz folyamán, így inkább a csatornán való átkelés és a körbemotorozás mellett döntöttünk.

Glen Dionard – egy 20 másodperces eső és egy 2 perces napsütés között

Glen Dionard – egy 20 másodperces eső és egy 2 perces napsütés között

Angolföldre lépve komolyan észnél kell lenni, mert ezek az őrültek következetesen az úttest rossz oldalán közlekednek. Csoda, hogy nem történik ott több baleset! És bár azt hiheted, hogy baloldali közlekedésre átállni öt perc és egy kis odafigyelés kérdése, még egyhetes ott tartózkodás után is előfordul, hogy ha nem figyelsz oda, és csak úgy rutinból felmész az aszfaltra, akkor bizony szembe találod magad a forgalommal. Ez a „balra tarts” akkora probléma, hogy a turisták által látogatott főbb nevezetességek kijáratánál még a skót területek közepén is többnyelvű táblákkal  próbálják az ignoráns kontinentális látogatókat az útnak a – szerintük – helyes oldalára imádkozni.

Glencoe az egyik leghíresebb és legszebb völgy.

Glencoe az egyik leghíresebb és legszebb völgy.

A sebességkorlátokat jelző táblák is jelentenek némi plusz feladványt, mert bár ugyanúgy néznek ki, mint nálunk, mérföld per órában jelzik a sebességet. És azt hinnéd, hogy ez sem jelenthet gondot, mígnem elérsz az első sebességmérő kameráig, ahol átröppen a fejeden, hogy ha azt láttad korábban kiírva, hogy 30, akkor azt meg kéne szoroznod 1,6-tal, ami ugye 48, amihez még hozzá kéne adnod, hogy mennyit siet a motorod sebességmérője, nehogy túllépd a megengedett sebességhatárt. És mire ezt végiggondoltad, már rég le is fényképeztek, ha az itthoni kényelmes városi tempódat vitted magaddal a szigetre is.

Glenfinnan Viaduct – a Hogwarts Express épp Roxfort felé tart

Glenfinnan Viaduct – a Hogwarts Express épp Roxfort felé tart

Pár nap után óhatatlanul emelkedik mindenkinek a fejszámolási készsége, mert annyit szorzott, osztott, hogy álmából felriadva is vágja, hogy a 65 mph az 104 km/h szorozva 107 % vagyis 111 km/h az ő motorjának a kijelzőjén. Ha pedig jó magyar virtus szerint a brit sebességmérő kamerákra gondolnál fittyet hányni, akkor még csírájában fojtsd el az ezirányú vágyaidat. Ugyanis a fényképet megküldik a magyar hatóságnak, és be is hajtják a bírságot. Ráadásul Angliában lépten-nyomon kamerázzák minden mozdulatodat.

Világítótorony a Loch Linnhe-fjord szűkületénél

Világítótorony a Loch Linnhe-fjord szűkületénél

Aki esetleg elkövetné azt a hibát, hogy Londonon keresztülhaladna – mi voltunk ilyen balgák – annak jusson eszébe, hogy irdatlan méretű káosz vár rá, ahol több millió (!) kamera, sáv- és zónafigyelő rendszer pásztáz minden szegletet, és logikátlan közlekedési táblahalmazt kell röptében megfejtenie.  Továbbá nem elég, hogy bal oldali a közlekedés, esetleg sötét is van, de legalábbis esik, közben a navit is figyelni kéne, ami alig tudja lekövetni a sűrű úthálózatot, és nem ismeri a fizetős dugózóna határait sem (congestion zone, a táblákon nagy „C”-vel jelölve).  Mindez még a pesti utcai harcokban edződött kamikazéknak is feladja a leckét. A matyó hímzés semmi ahhoz képest, amilyen kacifántosan próbáltuk elérni londoni célpontunkat. Még motorral is dög lassan lehetett csak haladni, alig vártam, hogy végre kiverekedjük magunkat a metropoliszból, és visszafelé már tudatosan el is kerültük.

Inveraray Castle – kastélyok lépten-nyomon

Inveraray Castle – kastélyok lépten-nyomon

Az autópályákon is 500 méterenként váltják egymást a sebességmérő kamerák. Szerencsére, ahogy haladunk északra, úgy fogynak ez ezek a pénzbehajtó eszközök, annál szebb lesz a vidék, és úgy lehet a szemet a műszerfalról a tájra áthelyezni.

Lilittle Loch Broom – egy a számtalan fjord közül

Lilittle Loch Broom – egy a számtalan fjord közül

Még angolföldön járva, az egyik tankolás után komám Yamahája nem indult be újra. Se kép, se hang. Betolni ugyan sikerült, de gázadásra újra leállt a motor. Szerencsénkre pont egy kisvárosban álltunk meg, ahol, miközben a motor villamos rendszerét próbáltuk ellenőrizni, több segítőkész helyi lélek is felhívta rá a figyelmünket, hogy a néhány sarokkal arrébb van egy Yamaha szerviz, ahová a sikertelen diagnosztika után át is toltuk a gépet. Hétfő volt, nem hétvége, biztosnak gondoltuk, hogy tudnak segíteni. De persze, ha mi járunk arra, akkor hétfőn tartanak zárva, mert szombaton vannak nyitva! Sebaj, a szemközti tetováló szalon művésze magától kísért el minket egy közeli autószerelőig, ahol a tünetek vázolását követően már körvonalazódott is a segítőkész szakember fejében, hogy a hiba forrása valószínűleg az akkumulátor. És mivel a fickó maga is motorozott, hátrament, kiszedte az R1-eséből a saját aksiját (!) és egy csőkulccsal együtt a kezünkbe nyomta, menjünk, próbáljuk ki ezzel. Lássatok csodát, a Fazer azonnal duruzsolni kezdett.  Most, hogy megtaláltuk a hiba forrását, már csak egy új aksit kellett beszereznünk. Amikor a szerelő srác javasolta, hogy rendel egyet nekünk, és egy órán belül itt lesz, kicsit hitetlenkedve fogadtuk, és nagyot néztünk, amikor egy óra és némi bütykölést követően, új életre kelt Yamahával folytathattuk utunkat. Innen a távolból is hálásan gondolunk a végtelenül készséges szakira, aki megmentette a túránkat, Laci barátom pedig egy életre megtanulta, hogy pislákoló akkuval nem indulunk el világ körüli útra.

A Camusdarach kemping tengerpartja

A Camusdarach kemping tengerpartja

A skót határ közelében megmutatta magát az oldalszél. Először csak valami futó kellemetlenségnek gondoltuk, még nem fogtuk fel, hogy bizony hű társunk marad a teljes túra során, és legközelebb akkor fogunk szélcsendben motorozni, amikor hazafelé menet, Belgiumban egy alagúton haladunk majd keresztül. Az első kempingünknél már birkák, kecskék és marhák vettek minket körül. A tenger és a szél közös szimfóniájához folyamatos bégetés adta az ütemet, jelezve, hogy közeledünk a túra valódi kiindulópontjához.

Loch Cluanie szemet gyönyörködtető panorámája

Loch Cluanie szemet gyönyörködtető panorámája

Túránk célja a leglátványosabb utak bejárása, a természet élvezete volt. Az útvonalat illetően az internetet nyálazva jöttek a legjobb ötletek,  a vezérfonalat Katie Scott Aiton eposzba illó skót utakról szóló blogja adta (http://matadornetwork.com/trips/19-epic-road-trips-scotland). Katie vérbeli benzintyúk lehet, tanácsai aranyat értek. Miután eldőltek a főbb útszakaszok, melyeket vétek lett volna kihagyni, ezeket egészítettem ki a bédekker ajánlásaival, és fűztem őket össze egyetlen hatalmas kanyarrá. A nyugati part mentén zúztunk északnak, a keleti part mentén csordogáltunk vissza délre. Mivel a skót táj jellegzetessége, hogy az utolsó jégkorszak hosszan elnyúló DNy-ÉK-i tájolású völgyeket formált, és a völgyek között csak azok végén van átjárási lehetőség, egy-egy látványos szakasz érdekében sok helyen oda és vissza is megtettük ugyanazt az távot, be-beszúrogatva a szárazföld belsejébe, így némely hegy nyugati és keleti arcát is volt szerencsénk megcsodálni.

Ackergill Tower, ahol fejedelmi körülmények között lehet megszállni, vagy akár megesküdni

Ackergill Tower, ahol fejedelmi körülmények között lehet megszállni, vagy akár megesküdni

A nagyvárosok nyújtotta társaságból szándékosan nem kértünk. A Glasgow körüli ringen akkora dugó fogadott minket, hogy még egymást is sikerült elvesztenünk, ami azért – valljuk be – motorral nem olyan egyszerű. Nem volt túl pontos elképzelésem arról, hogy milyen táj fogad majd minket, ezért alaposan meglepődtem, amikor az első hágón (Glen Croe) gigászi 245 méteres (!) magasságban értük el a csúcson a kilátópontot (Rest and be Thankful viewpoint). Hadd ne mondjam, hogy otthonom ennél 15 méterrel magasabban fekszik.  Egyszóval 25 hajtűkanyarból álló, több ezer méteren felfelé kanyargó szerpentint ebben az országban csak az talál, aki hoz magával. Jó pár hágót meghódítottunk, a scottish top 3 is benn van a tarsolyunkban, de a legmagasabb, aszfalton járható hegynyereg (Cairnwell pass) csúcsa is csak 670 méteren fekszik.

Skócia legmagasabb hágója a Cairnwell pass.

Skócia legmagasabb hágója a Cairnwell pass.

Viszont a hágók alacsony tengerszint feletti magassága ne tévesszen meg senkit! Pont úgy érzi az ember, mintha két és félezer méter magas zergejárta, alpesi ösvényeken haladna keresztül, mert fent bizony nagyon hideg van, süvít a szél, a burkolt sávot hatalmas, hóval borított hegyek szegélyezik, a panoráma pedig előre és hátra is pazar.

Sokszor azonban további ezer méterekkel magasodnak a hegygerincek a völgyek fölé, és szerencsésnek mondhatja magát, aki ezeket a bérceket meg is pillanthatja, mivel azok legtöbbször örvénylő felhőkbe burkolóznak. Ha viszont tiszta az idő, és látszódnak a hegyormok is, akkor olyan látvány tárul a szemed elé, hogy leesik az állad. Az istenek Skóciát biztos, hogy jókedvükben alkották. A legtöbb völgy irdatlan széles és hosszú kilométerekre nyúlik el, ezeket a végeláthatatlan teknőket pedig monumentális sziklafalak szegélyezik. És amikor feltéved pillantásod a hegygerincre, akkor már látod is lelki szemed előtt, ahogy Connor MacLeod és Ramirez kardját forgatva párbajozik – és ez az a pillanat, amikor a fejedben megszólal Freddy Mercury: „Who wants to live forever”. Másfél hétig, amíg a felföldön motoroztunk a belső hangom folyamatosan a Queen lemezét pörgette végtelenítve újra és újra. Nem tudtam és igazából nem is akartam kiverni a fejemből, mert a Hegylakó filmzenéjeként írt albumuk zseniálisan illeszkedett az elém táruló látványhoz, akármerre is csavarogtunk a Felföldön.

Bealach-na-ba / Pass of the cattle – Ezen a hágón hajtották régen keresztül a marhákat. Ez azóta mit sem változott, csak a marhák most motoron ülnek.

Bealach-na-ba / Pass of the cattle – Ezen a hágón hajtották régen keresztül a marhákat. Ez azóta mit sem változott, csak a marhák most motoron ülnek.

Birkáktól a hegyeket – II. rész >>>Birkáktól a hegyeket – III. rész >>>

 

Megosztás.

A szerzőről

Szentkereszty Péter

Kurt Tucholsky óta tudjuk, hogy „a legnagyobb látnivaló, ami létezik, az a világ. Nézd meg magadnak!” Lao Ce szerint „egy vérbeli utazónak nincsenek határozott tervei, és nem szándékozik mindenáron célba érni.” Egy általam is követett búvárirányzat pedig azt vallja: „Do It Right – or don't do it!” Azaz: csináld jól, vagy bele se fogj! Valahogy így gondolom én is. Nyitott szemmel járom a világot, amikor csak lehetősegem adódik a csavargásra. Mindegy, hogy motorral, autóval, gyalogosan túrázva vagy a víz alatt úszva, lényeg, hogy a saját utamat járom. Nem sietek, ha nem muszáj, kiélvezem a pillanat szépségét, alaposan beleélem magam az adott helyzetbe, a minőséget helyezem előtérbe a mennyiség helyett. Fényképezőgépem minden utamon elkísér. Optikámmal a különlegeset, az egyedit keresem, és remélem, hogy képeimmel másokat is világjárásra ihletek.

4 hozzászólás

    • Szentkereszty Péter
      Szentkereszty Péter on

      Köszönöm, Ádám! Örülök, ha tetszenek a képek. Egy hozzáértő tollából különösen jól esik az elismerés.

  1. Várhidy András on

    Szia Péter!

    Szép túra lehetett, csodálatos a táj, nagyon jók a fényképek. Kár, hogy ennyire messze van mindez!! Nekem már egy Bp-Innsbruck is egy nagy kirándulás. 🙂 Üdv, András

    • Szentkereszty Péter
      Szentkereszty Péter on

      Szia András!
      Új-Zéland talán már valóban egy kicsit arrébb van, Skócia motorral még könnyen elérhető távolságban található. Ne tartson vissza a messzeség, hiszen a túra sava-borsát adja a számunkra ismeretlen vidékek felfedezése.
      Élménydús kalandokat!