A Wild West egy magyar motoros szemével

2
Álljon itt eredetiben motoros barátunk írása ki megjárta a vadnyugatot:
“Első nap, megérkezés.

Másfél év tervezés, szervezés után, augusztus végén felszállt egy repülő Ferihegyről, hogy Párizs érintése után elvigyen többek között egy magyar családot a messzi és titokzatos vadnyugat kapujába, San Franciscóba. Egy régi álom megvalósítása a cél: megismerni, személyesen is megtapasztalni a régi filmek helyszíneinek varázsát, és körbejárni—mivel motorosokról van szó—lehetőleg motorral a nevezetes helyeket.

Az anyagi és időbeli korlátok miatt minden tekintetben, egy „ low cost” felfogású túra került megvalósításra két hét alatt.

A Golden Gate

Az otthoni felszálláshoz képest 17 óra elmúltával az Airbus A380-as simán landolt SF nemzetközi repülőterén és kezdődhetett a másfél órás sorban állás a Migration Officer-nél, de sikeresen bejutottunk, így semmi sem gátolt meg abban, hogy:

Kezdetét vegye: A NAGY KALAND

Első feladat átvenni a már itthonról kibérelt autót. Körülbelül 5 percet vett igénybe, de ebből 2 azzal telt, hogy megkeressem az útlevelem. Egy 3 hónapos Ford Focusra esett a választás, természetesen minden földi jóval felszerelve + automataváltó. Az első két nap szállása volt előre lefoglalva, a várostól egy félórányi autóútra—utólag kiderült, remek választás volt- az egy irányba 6 sávos autópályának és az itthonról vitt GPS-nek köszönhetően hamar ott is voltunk. Egy gyors bevásárlás, és vacsora után be is dőltünk az ágyba, de másnap korán reggel ébredtünk, hisz fel kell fedezni San Franciscót.

Második nap, városnézés

A reggeli csúcsforgalom ott sem ismeretlen, de viszonylag gyorsan beérünk a városba, feltűnt, hogy a pályán mindenki, mondom mindenki a megengedett 65 mérföld/ órával (+egy pici) közlekedett, egyetlen nagyon sietős béjemvést sem láttunk. 🙂 Sőt igazából némi túlzással semmilyet sem.  Amerikai, de főleg ázsiai autókban üldögéltek többnyire egyedül az emberek. A Lombard street piciny kanyargós utcácskája az első célpont, ahová úgy érünk el, ha átvágunk az egész városon.

Drótkötél vontatású “villamos”

Egy piros lámpánál álldogálva néhány bandázó, igencsak jó hangulatban lévő embercsoportra lettünk figyelmesek, (reggel 9-kor?)hja, igen egy hajléktalan-szálló színes-bőrű lakossága adta máris a gengszterfilmek hangulatát. Mit mondjak, hosszú egy perc volt….

A hihetetlenül meredek utcákon a CableCar után araszolva elérkeztünk a 8 cuki kanyarhoz. Majd leparkoltunk (ingyen) és körbe sétáltuk a város közeli részét, a kikötővel az élen. Délelőtt is van hangulata, jót sétáltunk, majd újra autóba ültünk, hogy a Golden Gate-en keresztülmenjünk. A sors kegyes volt hozzánk, teljes pompájában láthattuk a nevezetes hidat, ami a helyiek szerint egyáltalán nem általános, hiszen a mikroklímának köszönhetően szeret ködbe burkolózni.

Mielőtt visszamennénk a szállásra, pár dolgot be kell szereznünk a másnapi reggelin kívül: egy mobilnettel rendelkező telefont és egy hűtőtáskát. Mindkettőt hamar sikerült megvenni, itt szembesültünk azzal a szokással, hogy ott a nettó árakat tüntetik fel a termékeken, csak a pénztártól való távozás után lehet vakarni a fejet, hogy miért lett 33,50 a 30 dolláros hűtőtáska. Egyébként a tagállamokban különböző mértékű az adó, jellemzően 9-12 %.

A kisváros egyik népszerű kajáldájában megértettük miért is küzdenek (dehogy küzdenek, egyáltalán nem törődnek vele) túlsúllyal az amerikaiak, akkora adag Burito-t adnak, hogy csaknem kifogott rajtunk. Este a szállásadó hölgynek egy itthonról vitt kalocsai paprika csomaggal szerettük volna megköszönni a kedvességét (az előzőleg átutalt összegen felül), amit ő mosolyogva el is fogadott, de láthatólag fogalma sem volt róla, hogy milyen púdert tart a kezében…. Igen, ő egy tipikus amerikai háziasszony, a főzési tudománya kimerül a reggeli zabpehely összekutyulásán, és a környékbeli kínai ételszállító telefonszámának ismeretében…

Big Sur

Harmadik nap, a Pacific Cost Highway

dsc_2430

A Brixby-híd

Óceán, patak, vízesés, napfény…

Gyors reggeli, összepakolás, GPS beprogramozása után, már indultunk is, hogy a városokat elhagyva egy térképen kis fehér vonallal jelzett, egyébként kétszer kétsávos  úton átvágjunk a közeli hegyen, és leérkezzünk a Csendes-óceán partjára. A vízhez a kis ékszerdoboz-szerű városkában, Carmelban mentünk le, itt tapasztaltuk meg, hogy az óceán mennyire más, mint bármely tenger. Megfogalmazni sajnos nem tudom a különbséget, de mindannyian úgy éreztük, hogy tényleg más, mint az eddig általunk ismert tengerek. Carmel a környékbeli módosabb polgárok üdülőfaluja, kis mézeskalács-szerű házikókkal, amik mind gondosan (Garden service-feliratú uniformisban levő emberkék által) karbantartott kerttel vannak körbe véve. A parton tovább autózva érkezünk el a Big Sur nevű partszakaszhoz, aminek szépségéről talán sikerült csinálni egy-két képet.

álom öböl

Álom öböl

img_1025

Óceán, nem tenger

Hatalmas élmény kanyarogni a hibátlan úton úgy, hogy folyton meg kéne állni fényképezni, mert vagy egy szép híd, vagy egy különleges partszakasz következik, esetleg egy patak éri el az óceánt úgy egy öbölben, hogy kis vízesést képez. Giccses képeket lehet csak csinálni erről.  🙂 A parton lustán sütkérező fókák látványa már szinte nem is számít eseménynek. Körülbelül 250 kilométer kanyargás után elhagyjuk a partot, és az aznapi szállásunkat vegyük célba Bakersfieldben

A városba megérkezve kiszállunk a klímás autóból, és tarkón vág a negyven fokos hőség. Még jó–vagy mint kiderült, nekünk nem is annyira jó—a helyiek ezerrel hűtenek minden helységet, így a recepción is dől a nyakunkba a jéghideg a klímából. Ekkora már feltűnik, hogy mindenhol, boltban, irodában, kajáldában túlhűtik a helységeket, sikerül is jól megfázni… Szerencsére minden motelhez tartozik egy egész tűrhető méretű medence, a legjobb hely egy kis ellazulásra. Este a helyi Mekit választjuk a vacsora helyszínéül, egy bigmeket 4,5$-ért eszünk, ami olyan, mint itthon, semmi különbséget nem vélünk felfedezni, a különbség csak annyi, hogy a kólás poharad annyiszor töltöd meg magadnak, ahányszor akarod.

Negyedik nap, Las Vegas

img_1086

a Buli városa

A korai indulás után 500 km sivatag áll előttünk, igyekszünk gyorsan megtenni, hiszen ma még ki kell bérelni a motort is. Bakersfieldből kiérve a GPS mutatja, hogy 240 kilométer múlva fordulj jobbra…, és tényleg, a nyílegyenes úton csak a szebbnél-szebb kamionok adnak némi látnivalót. Vegas külvárosában az addigi 2×2 sávos út kiszélesedik, 4-5-6 sávvá irányonként és valahogy mind tele van autóval,  péntek délután van, és a buli fővárosába tartunk. A szállást a belváros közelében foglaljuk el, és a gyors lepakolás után, egyből indulunk a motort felvenni. Egy HD Sportster az előzőleg megrendelt modell, elsősorban azért, mert az volt a legolcsóbb, és persze azért is, mert Amerikában szentségtörés lenne egy rizsrakétával motorozni.
Az irodában pár percet vesz igénybe a papírmunka elintézése, aminek része a jogosítvány bemutatása. A srác megjegyzi, hogy na, ilyet sem látott még, ami kissé furán hangzik, hiszen a háta mögött  egy  szép nagy Hungary felirat díszeleg a falon. 🙂 Igaz, ő csak két éve dolgozik ott, fel se tűnt neki…

Sajnos (?) egy Sportster sem elérhető ma, így felajánlanak helyette egy vadonatúj Indián Scoutot. Mi nagy duzzogva elfogadjuk 🙂

Indian Scout

Indian Scout

Néhány adat az Indian Scoutról:

Folyadékhűtéses, 61 köbinch (kb. 1550 ccm) V2-es motor, fogasszíj hajtással. Legnagyobb teljesítmény 89 LE, nyomaték 89 Nm. Elől szimpla két munkahengeres féktárcsa, hátul ugyanolyan méretű (298 mm) egydugattyús tárcsa. Teljes méret 2311 mm, tengelytáv 1562 mm, hasmagasság 135 mm, ülésmagasság 643 mm. Üzemanyagtartály 12, 5 liter. Száraz súly 242 kg. Üzemanyag fogyasztás 5-6 liter/ 100 km (erősen jobb csukló függő (saját mérés) Kinti alapára kb, 9000$

A motort átadó srác, éppúgy néz ki, ahogy azt elképzeljük egy amerikai motorosról. Hosszú szakáll, kivarrt karok, fülbevaló. Hihetetlenül laza, igazán jó fej volt. A motorral a szállásig menve azonnal lejött, hogy hatalmas szerencse ért, hiszen csodálatos  vasat kaptunk, ami mindenben veri a HD Sporiját.

Este természetesen ki kell menni, felfedezni a várost. Az előítéleteim gyorsan elillantak, elragadott a hely sokszínűsége. Itt minden a buliról szól, fény, pompa, csillogás olyan egyvelege, amit eddig sehol sem tapasztaltunk. Ezt a sokszínűséget csak az emberek múlják felül, itt mindenki bulizik, fajra, nemre, formára, súlyra, korra való tekintet nélkül.

Ötödik nap, Fire-valley, Zion Nemzeti park.

Másnap a változatosság kedvéért korán kelünk—nehéz a túrázók élete 🙂   A reggelit egy olyan közeli benzinkúton fogyasztjuk, ami korántsem szokványos itthoni szemmel. Egy hely, ahol lehet tankolni, élelmiszert venni, csinálhatsz magadnak hotdog-ot (mi ezt tettük), és nem utolsó sorban a félkarú rablók segítségével megszabadulhatsz a maradék pénzedtől is. A korai időpontnak hála, szinte néptelen utakon mondunk búcsút egy időre Vegasnak, hiszen az első felfedezni való hely már vár: a Tűz völgye. Nem tudom miről kaphatta a nevét, de az biztos, hogy itt  tűz-pirosak a hegyek… 🙂

dscf2763

Szabadság? Igen!

Az első kanyargós szakasz néptelen, hibátlan út, tüzes szél, csodás táj, kellemes püfögés a motorból,  valami ilyesmi érzés lehet teljesen szabadnak lenni….

Elkészítjük ez első képeket a motororról, jól mutat a fekete-króm kombináció a piros háttér előtt. A helyi viszonyok között picikének számító nemzeti parkban kanyargunk vagy 15-20  kilométert, hogy újra az autópályára érjünk, ahol vagy száz mérföld után egy alkalmasnak tűnő pihenőhelyen megállunk. Kiderül, hogy jobb helyet akarattal sem választhattunk volna, hiszen egy HD- kereskedés tartott egy bulit, aminek része volt a cég kemény magja által készített hamburgerezés is. Mi is beálltunk a sorba, és milyen jól tettük!

dsc_2460

Tűűűűz

Az út során elfogyasztott hamburger (börgör) hegyek között ez vitte magasan a pálmát, isteni finomat sütöttek a nem is annyira marcona fiúk  🙂

dsc_2464

Készül a börgör

A továbbiakban néhány kilométer autópálya után elértük a 9-es számú utat, amely a Zion Nemzeti Parkon keresztül vezet.

100_5470

Zion NP

Számomra a következő 50-60 kilométer nagyjából a szemkáprázásról szólt. Láttunk hegyeket, völgyeket, de olyan színekben és formákban, amik valójában nem is létezhetnek  🙂 Egy hegy nem lehet rózsaszínű, főleg úgy nem, hogy az olyan kőzetekből áll, ami mint a palacsinták lettek volna egymásra halmozva. Néztünk ki a fejünkből, és nem hittük el, hogy  nem a moziban vagyunk.

100_5461

A Mennyország

 A bónusz ráadásul az volt, hogy a színes zúzottköves aszfalt olyan istenien kanyargott alattunk és úgy tapadt, hogy kezdtük sejteni, hogy ilyen lehet ha egy motoros a Mennyországba kerül  🙂

Mivel ez a nemzeti park egyfajta átmenet a sivatag és a mérsékeltebb éghajlatú belső területek között, kissé meglepődtünk, mikor néhány perc alatt olyan égi áldást kaptunk a nyakunkba, amilyet még az Alpokban se sokat láttunk. Szerencsére amilyen hamar jött, olyan gyorsan távozott is, de legalább felfrissítette a levegőt, és próbára tett felkészültségből (vittünk esőruhát). Ekkor éreztük, kivételesek vagyunk, hisz nem hallottam még magyar motorosról, aki megázott egy sivatagban 🙂

dsc_2474Az esőnek és egy jó kis hegynek köszönhetően a hőmérséklet erősen csökken, a fedélzeti műszer 57 F-et mutat (14 C) nemcsak az esőruha kerül elő, de a pulóver is. Néhány kilométer múlva tábla az út szélén: hólánc használata kötelező, na, elmentek a…..  Az aznapi szállásra 450 kilométer és megannyi élmény után érkeztünk. Leccucolás, kajálda (itt KFC) után keresünk egy kisboltot, ahol feltölthetjük narancslé készletünket. A helyi Klu Klux Klán vezérnek kinéző boltvezető a kártyaolvasó vacakolása miatt beszól, hogy lehet a nyelvvel van baj, azért nem boldogulunk, szerencsére azonnal jön a válasz: nálunk csak egy érintés a kártyával, nem kell sehova dugdosni ….

Este jóllakottan, s mi több, elégedetten hajtjuk álomra a fejünket, az addigra már megszokott motellánc helyi egységében.Holnap Újabb kalandok várnak ránk.

Folytatjuk….”

Megosztás.

A szerzőről

Nyári Krisztián

Röviden rólam, aki még nem ismerne, szenvedélyem minden, aminek két- három kereke van. Több, mint 35 éve kerékpározom és 25 éve motorozom. Nagyon szeretem a felfedezést, túrázást, csavargást, világjárást. A hosszú évek alatt eljutottam az egyhengeres gépektől a boxerekig, de volt közte soros négy hengeres is és amióta szerző vagyok a MOTOzin motoros magazinnál, azóta még több motort sikerült kipróbálnom. Az évek alatt több felületen is publikáltam, amiből a legismertebb talán a MOTOzin és a BMW R 1150 GS motorom kapcsán vezetett blogom. Az évek alatt eljutottam nagyon sok szép helyre motorral volt, ahová többször is: Horvátország, Görögország, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia, Ausztria, Németország, Svájc, Olaszország, Oroszország, Ukrajna, Kazahsztán, Bulgária, Erdély...Tervben van: Gibraltár, Mongólia, Nordkapp, India... Találkozunk az úton! Főleg ha Te is járod a Tiéd.

2 hozzászólás

  1. A “mennyország” vagy amit akartok … itt már szónak nincs helye, beszél a sok remek felvétel megspékelve a szenzációs videóval. Csak egyetlen gondolat még az “égi áldásról ” – csodák igenis léteznek ! 🙂
    Gratulálok a szerzőnek, ismét örömöt szerzett az élménybeszámolójával!

  2. Pingback: A Wild West egy magyar motoros szemével II.rész - EVOroad

Szólj hozzá!