BMW K1600 GT élmények/4

1

5 év egy BMW K1600 GT nyergében/4

Motor felkészítve, irány délnyugat!

2014-ben is 4 szabad nappal ünnepeljük a Munka Ünnepét. A Mura-parti település, Murakeresztúr a kiinduló hely, innen megyünk egy rövid (de mint később kiderült) emlékezetes túrára Horvátországba. A szállást ezúttal Zadarban foglaltam. A lehetőségekhez képest most is beterveztem jó néhány látnivalót, ismerős, és még be nem járt utat.

a hídnál

A tengerszoros

A határ és Károlyváros (Karlovac) között szokás szerint pályázunk, majd ott letérve jön a sokkal kedveltebb szakasz. Senjnél leérve a tengerpartra elkezdődik a kergetőzés egymással, és a felhőkkel. Eleinte úgy tűnik, hogy mi győzünk, de végül csak felkerülnek az esőruhák. Az időközben mindenki kedvencévé vált 8-as útnak csak az első szakasza ad igazán jó kanyargásra lehetőséget, a bőséges égi áldás miatt visszább kell venni a tempót.

Néhány szó a mód-kapcsolóról (hátha van, aki még nem ismeri) A jobb markolaton van egy kapcsoló, amelynek segítségével tudjuk megváltoztatni a motor viselkedését, karakterisztikáját. A Dinamic -módot én csak ritkán használom, leginkább csak akkor, ha sűrű, autókkal teli úton kell forszíroznom az előrejutást. Ennek a módnak a lényege: sokkal érzékenyebbé válik a gázmarkolat, legkisebb mozdulatra is ugrik a motor, máris meg van előzve nemcsak a kalapos bácsi, hanem a X5-ös is. 🙂  A Road-mód az általában használatos, közúton leginkább megfelelő program, az esetek nagy részében ezt használom. Az Rain-mód esőben nagyszerű, hiszen nemcsak a gázreakciókat tompítja kissé, hanem a hárombetűs biztonsági rendszereket is érzékenyebbé teszi. Igazán jó érzés, ha esőben, fehér aszfalton nem kell annyira koncentrálni a finom gázkezelésre.

A Maslenyica-híd

vízesés

KRKA vízesés

A szállásról másnap ragyogó időben indulunk , cél a KRKA-vízesés. Visszafelé útba ejtjük Trogírt, nemcsak a középkori hangulatú kikötője miatt, hanem mert egy igazán szép szerpentinen kell leereszkedni a városba.

Trogír

Trogír

Ha már ott járunk, útba kell ejteni Biográdot is, a kikötőben lévő fagyizót, hiszen olyan fagyikelyhet, mint ott, ritkán kap az magyar. Következő nap sajnos esővel indul, így nem tervezünk motorozást, szétnézünk gyalogosan az óvárosban, meghallgatjuk a híres tengeri orgonát, alkudozunk a piacon, eszünk, iszunk, nem bánkódunk. Este lesz, mikorra a szállásra érünk, viszont össze kell még pakolni, holnap indulás haza. Másnap reggel bár nem esik az eső, olyan haragos felhők cikáznak az égen, hogy jobbnak látjuk nem sokat vacakolni, indulunk is korán.

Amint kiérünk a városból egyre erősödő szelet tapasztalunk, szerencsére eső nélkül. Ahogy haladunk olyan mértékben erősödnek a széllökések, hogy egy-egy méterrel is odébb taszít az úton, különösen a nagyobb idomzattal  rendelkező GT-met és a haver Pan European-ját. Ennek fele se tréfa! Mikorra elérkezünk a tengerszoros felett átívelő Maslenyica-hídhoz meg kell állni, mert nem merjük bevállalni az átkelést. Leszállva a motorokról ketten kapaszkodunk a motorba, hogy a szél fel ne dönthesse. Szerencsére van egy sziklafal a pihenő szélén, a tövébe húzódva várjuk, hogy csendesedjen a szél. A faltól eltávolodni még gyalogosan sem merünk, egyszerűen nem bírunk megállni a lábunkon! Kérdezem a társakat, hogy hoztak-e magukkal sátrat, mert innen egy darabig el nem tudunk mozdulni…. Egy órányi várakozás után megfigyeljük, hogy időnként a szélzsák pár másodpercre mintha megpihenne, így ezt kihasználva gyorsan felkerekedünk, és mindenki szerencsésen átkel a hídon.

Az annyira kedvelt tengerparti út most vad arcát mutatja, bár az eső nem esik, a szél a tengerből ránk fújja a sós vizet. Karlobagnál végre elhagyjuk a  partot, felkapaszkodunk a hegyre, a szél mintha csendesedne, de mielőtt nagyon örülni kezdenénk, ahogy felfelé haladunk, elkezd cseperegni az eső. A hegytetőn már szinte semmi szél, csak némi havas-eső kíséretében (+2fok) mondunk búcsút a hegy meredekebbik oldalának. Mondtam már, hogy imádom a motoromat? Ülésfűtés, markolatfűtés, esőmód bekapcs, és mehetünk tovább. Útközben egész jól kialakul az idő, lesz még 10 fok is, így megállunk egy kicsit nézelődni Slunjban, majd onnan irány haza!

Júniusban kissé nagyobb csapattal támadjuk ismét Horvátországot, de ezúttal Dalmácia a cél.

Makarska ideális hely egy csillagtúra kiindulópontjának, így ott foglalom le a szállást. Péntek délután-hogy nyerjünk egy napot-leosonunk Murakeresztúrra, a megszokott kiváló és olcsó szállásra. Szombat reggel a szombathelyi haverék is megérkeznek, így 12-en vágunk neki a 650 kilométernek. Karlovacig az autópályát gyorsan letudjuk, szerencsére még a fizető-kapuknál sincs nagy tolongás. Talán meg sem lepődtök azon, hogy azért Senjnél „véletlenül” letévedünk a pályáról, és máris a kedvenc 8-as úton kanyargunk. Elvégre meg kell akadályozni, hogy megkockásodjanak a gumik! Starigradot elhagyva vissza a pályára és egy kiadós zivatar után megérkezünk a szállásra. Már megérkezéskor látom, jó helyet foglaltam, szemben pékség, 3 percre a part, kocsma is akad a közelben, jó helyen vagyunk….

Biokovo a partról

Biokovo a partról

A partra leérve csodaszép látvány fogad, a Biokovó-hegy a part mögött…. talán itt nekem is fog sikerülni pár elfogadható fényképet lőni.

DSCF0192

A víz is melegszik lassan

Másnap reggel rögtön letámadjuk a pékséget, a friss burek-joghurt párostól nincs jobb reggeli. A Biokovó-hegy tetején lévő Szent György (Sveti Jure) kilátó a cél mára. A városból kivezető út hibátlan, széles kanyarokkal emelkedik fel a hegy lábáig, ahol egy sorompó állja utunkat, fizetnünk kell, fejenként 50 Kunát. Innen már jóval keskenyebb, igazi látványúton haladhatunk tovább.

A Sveti Jure-hegyi videó:

https://www.youtube.com/watch?v=1pCGtmC0tWw

Az utolsó pár visszafordító kemény feladat a társaság női motorosainak, de szépen teljesítik, és a hegytetőről nem kis büszkeséggel néznek körbe. A látványt nem nagyon ecsetelném, ajánlom a haverom videóját, és pár képet.

100_4622

Úton a csúcsra

DSCF0241

Ramsko -jezoro

A következő nap egy nagyobb köré lesz, megnézünk pár ismert, és nem annyira ismert helyet Boszniában.   Például a nagyon szép látnivalót kínáló a Ramsko-jezerot, ezt a mesterséges tavat, ami állítólag Titónak köszönheti létrejöttét. Mostar ma már szerencsére leginkább az útikönyvekben szerepel, nem a hiradóban. Sokan, és sokféle ember fordul meg ma itt, hogy megcsodálják a többek között magyar segítséggel újjáépített középkori hidat (miért kellett lebombázni, hiszen nulla stratégiai jelentősége volt?) A város előtt és után is kiváló aszfalton, igazán remek kanyargós úton követhetjük a Neretvát a tenger irányába.

Gyönyörű kékeszöld színű folyó a felette magasodó sziklákkal, igazán turistacsalogató, az persze már nem annyira, hogy a pihenőhelyeken a kukákban (és mellette) rothadó szemét bűzölög.

Egy útba-eső  kisvárosban egy elzsírosodott körforgalomban „KedvesUram” kb. 30km/ó sebességnél úgy dönt, hogy megnézi milyen ülés esik az aszfalton…. Mivel komolyabb baj nem történik, a későbbiekben inkább csak némi élcelődés lesz a dologból. 🙂

Jó nap volt a mai is, néhányan az előítéleteik ellenére rájönnek, hogy itt sem esznek embert. A következő nap a Visokó melletti piramisokat szeretnénk felfedezni, mivel előtte elég sokat olvastam róluk. Elmentünk, jót motoroztunk,  de legközelebb Gizába megyünk, ha piramist akarunk látni…. Az utolsó nap a csapat kettéválik, hiszen vannak néhányan, akik még nem látták a Krka-vízesését, és Trogírt, mi többiek viszont, egy “pihengetős”, strandolós napot iktatunk be. Haza Bosznián keresztül indulunk, útba ejtve a  Jajce-vízesést

DSCF0305

Jajce-vízesés

Itt kell megjegyeznem, hogy eddig négyszer jártam Boszniában, de minden alkalommal azt tapasztaltam, hogy a hatóság emberei ( főleg a határon, de az ország belsejében is) valamiért kedvelik a magyarokat. Volt, hogy az első motoros igazolványát meglátva-a mindenki magyar a csapatban kérdés után- intett, hogy mehetünk, kb 2 percet töltve a határon, de olyan is volt, hogy a traffisok állítottak meg, és miután kiderült, hogy magyarok vagyunk, egy ejnye-bejnye után mehettünk…. Magyarországra beérve Harkányban megpihenünk, majd szétválik  a csapat, és indul haza mindenki.

A motorom immár elérte a harmadik születésnapját, negyven-egynéhány ezer kilométert ment, ideje némi összegzést csinálni:

  Imádom:

  •  a nyomatékát
  • rugalmasságát
  • fogyasztását
  • formáját

Szeretem: 

  • extra szolgáltatásait
  • kényelmét
  • dobozrendszerét
  • könnyű kezelhetőségét
  • különlegességét

Nem szeretem:

  • tologatni
  • kátyús úton menni
  • sűrűn gumit venni rá
  • mosni 🙂

Utálom:

  • a gyerekbetegségeit
  • a szervizeit (az összest, amit ismerek)
     

Az év nagy túrája következik: A Dolomitok

Jóska barátommal közösen egy igazi örömmotorozást szerveztünk a Dolomitok középső és nyugati részébe. A szállást egy farmon foglaltuk Bolzanó közelében, nagyon-nagyon baráti áron! A házhoz egy igazi alpoki bekötőút vezet, a maga 2 méteres szélességével, és meredekségével. A Pan-European eleinte kissé félve vette a számára szokatlan helyzetet, de muszáj volt jönnie, ha nagyon nem akart lemaradni a GT mögött. Az apartman két szoba+ nappaliból áll, bőven elférünk öten. Kiderül, hogy van lehetőség friss péksüteményt rendelni, amit reggel ki is szállítanak, de még ettől is jobb hír, hogy ajándékként minden reggel kapunk kb 2 liter friss tejet és egy tucat tojást. Elvégre egy farmon vagyunk !

Mentési gyakorlat a hegyen

Másnap a Sella-körrel kezdjük a tobzódást. Az egy nap alatt felkeresett hágók számától csak a szépsége volt nagyobb. Nem ragozom, inkább beteszek pár képet. A következő nap, viszont újra a kanyargásé, most egy kissé délebbre, érintve a Marmolada-hegyet. Itt rábeszéljük egymást, hogy menjünk fel a csúcsra a felvonóval.

100_4918

Víztározó a Marmolada lábánál

Kár, hogy ezek a taljánok nem ismerik milyen egy tisztességes lanovka, mert ide “teszkós” bevásárlókocsikat rendszeresítettek gondolák helyett. Felfelé menet a társak nem akarták érteni miért nem csinálok róluk fényképet, mert ahhoz el kellett volna engednem a normális testmagasságú embernek majdnem derékig érő vas kaloda kapaszkodóját. Természetesen az, ami fenn fogadott, bőven kárpótolt a megpróbáltatásokért

 

Giau

A Passo Giau

A Passo GIAU-ra nem nagyon találok megfelelő szavakat, nemcsak a látvány, de az odavezető út is No.1 nálam. A Giau-n harmadszorra is összefutunk egy csupa kabrióból álló oldtimer-es csapattal, akik ekkorra már megismernek minket, és bőszen integetve, dudálva köszöntenek. Láttuk, hogy  ez nemcsak az autósok, motorosok kedvenc helye, hanem a bakancsos turistáké is.

Más is kedveli a helyet, nemcsak a motorosok

Nem egy utolsó dolog a környéken is megtalálható Via Ferrátákon egy gyalogtúra, igaz, az megkövetel némi felkészültséget, erőnlétet. Na, talán legközelebb szakítunk időt arra is.Talán kevesen tudják, hogy itt húzódott régen az Osztrák-Magyar Monarchia és a Velencei Köztársaság határa. A Dolomitok fővárosaként emlegetett Cortina D’Ampezzó nem véletlenül híres, bár a városban a sok turistától lépni se lehet (miért jöttek ezek ide?) Egy igazi olasz pizza után, lassan a hazaúton kellett gondolkodni, pedig szívesen felkerestük volna még a Calalzo Di Cadore-ben lakó ismerősöket.

A híres Stelvio

A következő napra a kötelezően teljesítendő Stelvio legyőzése van kitűzve, kipipáltuk, feljutottunk 2700 m. magasra. Abban, hogy annyira nem varázsolt el bennünket, nagy szerepe lehetett a szemerkélő esőnek és a barátságtalanul fújó szélnek is.  Szebb, érdekesebb volt a Timmelsjoch és környéke, bár nagyon melegünk ott sem volt. Néhány átlagos (átlagos, ott…. de jó lenne, ha legalább olyan lenne itthon vagy kettő)  hágón és Bolzanón keresztül értünk újra a szállásra. A következő nap, rápihenve a másnapra-csak egy egész rövid kört teszünk a környéken, nézelődünk a domboldalakon elszórtan lévő takaros házak között, és konstatáljuk, hogy mennyire megbátorodtak a motorjaink e pár nap alatt ezeken a szűk—de a fordulókban hibátlanul kitett tükrökkel ellátott—utakon.

Másnap elköszönünk az igazán takaros, 900 méter magason lévő ház tulajdonosától, hazaindulunk Ausztrián keresztül, a 100-as út, majd az A2-es pálya igénybevételével. Grácban teszünk egy pici kitérőt az ottani Louis kedvéért. Megállapítjuk, hogy a környéken élőknek milyen szerencséjük van (e miatt is), hiszen nagyon kedvezőek az éppen akciózott termékek árai, viszont csak azok. Aki közelben lakik, és nem is sürgős a választás, jó áron jó termékeket vásárolhat.

Hazaérés után látom, hogy már megint kerek számhoz közelít a megtett kilométereket mutató számsor: lassan esedékes a 50.000-es szerviz. Arról viszont  a következő részben fogok beszámolni.

 

Megosztás.

A szerzőről

Pál

Tíz éve kezdtem újra a motorozást, kinőttem már a gyerekbetegségeimet. Elsősorban a túrázást kedvelem, legyen az közeli-, vagy kissé távolabbi helyszínen, lényeg, hogy aszfalt legyen a kerék alatt.

1 hozzászólás

  1. Ez a beszámoló annak is óriási élményt nyújt, aki nem igazán kedvelte/kedveli a földrajzot. Ha történetesen én egy földrajz szakos tanár volnék, hasonló anyagok bemutatásával “szerettetném” meg a tantárgyamat. Útvonal, földrajzi elnevezések, technikai ínyencségekkel fűszerezve s úti élményekkel színezve, olyan képekkel tarkítva, amiket profi fotósok is megcsodálnának. Szuper a 3 éves BMW K1600GT motor értékelése is – csak suttogva mondom én a hűségét is díjaznám, mert sosem hagyta el a gazdáját.
    Várjuk a következőt !

Szólj hozzá!