Motor és motor közötti különbségek gumitesztnek álcázva

0

Pár gondolat, érzés kering bennem a motorokról is, amit nem akartam az új Roadtec01-es gumi bemutató cikkébe keverni, de bent sem akarom tartani. Kikívánkozik, mint a romlott tejre fogyasztott romlott barack befőtt!

Ugye nem régen voltam Frankfurtban a Metzeler Roadtec 01-es sport-túra gumi hivatalos bemutató tesztjén, ahol volt lehetőségünk bőven tesztelni az új gumit. Ezáltal viszont jó képet kaptunk a motorokról is hiszen 3-10 esetenként 10-30 percenként másik motoron ültünk de ugyanolyan gumival voltak szerelve.

vizesen is jó buli

vizesen is jó buli volt ráadásul a ruha teszt is haladt

Ebben a cikkben nem szeretnék márkákat elítélni és másikakat Isteníteni, ám beszélni kell a különbségekről akkor is, ha az fáj. Egyforma gumik esetén még inkább össze lehet hasonlítani a motorokat és a futóműveiket, hiszen nincsen mellé beszélés, hogy azon másik gumi van, meg ez már kopott, az meg nem is rávaló gumi…Minden gépen bemelegített új gumik voltak így nincsen vita.

Ami nagyon szemet szúrt az az óriási különbség a motorok között. Miben értem ezt? Futóműben, ergonómiában, kanyaríthatóságban, féktávban, fék intenzitásban, blokk viselkedésben, rezonanciákban, akusztikában…

Mitől több egy ilyen instant teszt? Hogyan ad többet mint az eddigiek?

Hogyan tesztelhettem? Volt lassú forgalom lezárt pályán, volt vizes pálya sok kanyarral, volt száraz pálya sok kanyarral, volt gyors döntött pálya (294 km/h-val) és volt közúti teszt, városi gurulás, országúti és mindezt folyamatosan változó aszfalt minőséggel és cserélgetett motorokkal. Persze én is tudom nem életre szóló élmény és döntés egy, napos teszt, de elég sok motort próbáltam a 25-30 éves motoros pályafutásom alatt de soha nem percenként tudtam cserélni ugyanazon az útvonalon a motorokat ugyanolyan gumival.

Vízen járás

Itt azt tűnt fel a sok motor között, hogy hiába mindegyiken ugyanaz a jó gumi, akkor is nagyon különböző a visszajelzésük. Ráadásul több modell is ABS nélküli volt ami jó is, meg nem is. Tudtam ABS nélkül tesztelni, hogy mit tud a gumi, mert ha más nem, a hátsó gumit meg tudtam csúsztatni gázzal és fékkel is, de ABS nélkül nem mertem akkorát fékezni vizes kanyarok előtt. Ráadásul a sok gyártó gépe mind, mind külön egyéniség. Volt itt: BMW, Suzuki, Yamaha, Kawasaki, Honda, nem volt sajnos Ducati.

vizesen is jó buli

vizesen is jó buli

Az MT blokkját sokan szeretik nekem egy kicsit sokat remeg de a legfurább, hogy nagyon keskeny kormányával irányítható de nem úgy mint társai egy nagyobb szarvval. Már itt kijött a szárazabb szakaszokon, hogy hagyományos (fordított) teleszkóp és teleszkóp között is óriási a különbség. Több japán gép is büntette ha nagyon rövid féktávon akartam kanyar előtt lelassulni vagy kanyarba bemenet közben még fékeztem. Fel akartak egyenesedni de durván, pedig ugyanolyan gumi volt rajtuk. Nem márkafüggőség de itt órási előnyre tett szert a BMW. Látszólag ők is hagyományos de fordított első teleszkópokon állnak, lásd: BMW S1000XR, BMW R1200R de fényévre le van maradva a konkurencia. A BMW R 1200 R elődjét is vezettem hosszabban de az még para-tele lever futóműves volt az új viszont hátul ugyan kardános de elől már hagyományosnak tűnő de fordított, ESA-val tuningolt futóműves. Vakon csukott szemmel tettem rá a vizes ívre és soha nem féltem akkor sem, ha közben még fékezni akartam…

vizesen is jó buli

vizesen is jó buli

Próba képen ugyanazzal a tempóval bementem az MT-vel is ugyanabba a száraz kanyarba és ha nincsen a bója soron kívül kifutó akkor lehet nem fordulok el! Nem akartam elhinni. A hangolás tuti el van rontva a motor tempójával nem bír el a futóműve az MT esetében. Agresszívebb féktávon félelmetesen letérdelt az eleje és már nem akart szép íven fordulni pedig egy hangulatos motor azoknak akik szeretik az ilyen blokkokat. A BMW XR körülbelül négyszeresen pozitív csalódás. Biztos sok munka volt a futóműve de nem ültek hátra tett kézzel, hogy nézd találtunk egy jó blokkot a BMW S 1000 RR-ben tegyük már át a divatos “enduro” fazonba azt jól van. A hangja félelmetesen jó, nagyon veszi a lapot gázadásra, fékei osztályon felüliek és a futóműve elbír mindezzel. Ettől még a Ducati Multistrada szebb formára csak abból nem adtak tesztre egyet sem…Több japán gépnél is az volt az érzésem, hogy alkottak jó, érdekes, hangulatos motor blokkot de a futóműre, fékre nem maradt idő, erő, pénz. Szerintem méltatlan a blokkhoz képest a többi komponens vagy nem ebbe az osztályba valóak. Előtte már többször teszteltem a BMW XR-t de itt megmutatta, hogy nem csak nagy, gyors pályán van elemében, itt rövid technikás szakaszok voltak, több kisebb ívvel. Persze ezek különböző árú, erejű, tudású motorok de az élmény is különbözik. El sem tudom képzelni egy-egy ilyen letérdelő futóműves japán motoron ki mer utast és csomagot is vinni ha az én 85 kg-omtól így oda voltak. Sajnos az élményt rontják le, amit a motor hangja, blokkja felépít azt a fék-futómű lerontja. Ennek mi értelme? Ráadásul a hiba egy része a váz rovására írható!

Akkor nyissuk ki a gázt, avagy döntött pályás legalizált drogozás.

Nagyon vártam a nem oda való ruházatom ellenére is ezt a tesztet, mert itt is mindegyik gépen ugyanaz a gumi feszült, így azon nem múlott de a többin nagyon is. Nem gondoltam, hogy több milliós gépeken 2016-ban még lehet halálfélelmem. Pedig de! Itt több gépnek is jó a blokkja sőt! Futómű terén viszont komoly a baj.

nagysebességű teszt

nagy-sebességű teszt

Szélvédelemre szuper a Kawasaki 1400-as sport-túra motorja de első futóműben nem éri el a blokk által kijelölt szintet. Itt is próbáltam nyélgázos de hasonló köröket futni több motorral de a rövid féktávon vannak bajok. Az általam elért maximum 294 km/h, ami nem kevés de a 3 kilométer hosszú pályát figyelembe véve pont sok is. Mikor jöttek ki a gondok? A pálya nem szabályos kör és nem is szimmetrikus ovális, az egyik kanyar 160-180 km/h-val abszolválható még a kicsit lekerekített háromszögre hasonlító nagyobb ív az 230-250 km/h-val is megoldható. Csakhogy a nagy ívből 250-el kilőve mindannyian próbáltunk a rövid egyenesben katapultálni a 300-as határ felé, ami nem is lenne gond teljesen nyitott gázzal, 200 lóerős motorokkal. A gond ott kezdődik a kis teli gázos egyenes végén, amikor is 50-60 méternél többet nem adunk magunknak a kis ív bejáratáig, hogy vissza lassuljunk 160-180 km/h-ra.

nagysebességű teszt

nagy-sebességű teszt

Ez az a feladat, ahol sok japán gép kapitulált. Én soha nem gondoltam volna, hogy ilyen komoly vasak, mint Honda, Kawasaki, Suzuki itt fog elvérezni. Oké értem én, hogy ez egy gumi teszt azzal tessék foglalkozni! Persze, hogy azon túl is kialakul az emberben egy élmény. Nagyon jó sor4-es blokkokat csináltak a japánok de itt is az első futómű lágysága halálfélelmet ébresztett bennem. A féktávon szitálás mondjuk már a váz csavarodás kérdése, így a váz tervezett alakváltozása, rugalmassága is felvet kérdéseket. A BMW S 1000 RR mintha másik ligában menne, pedig szemre villa-villa, teleszkóp-teleszkóp. Igen szemre legfeljebb.

Nagy írónkat idézzem (nem szó szerint) : mikor a kalapját össze keverte egy úrral, aki annyit mondott körül belül ugyanaz a fejünk!? Mire az írónk: ja igen- körül lehet, de belül biztosan nem! 🙂

Így voltam én is a villa-villa ügyben. A Kawasaki 1400-as nagyon jó blokk, nagyon jó szélvédelem még 250 km/h-nál is, de mi történt a villával? Agresszív féktávon olyat térdel az eleje, hogy a hátsó kerék öröm ha nem jön elénk, szerintem éppen ha leér az aszfaltra a villa nem bír el a motor súlyával és az előre lendülő tömegekkel. Szitál az egész és imádkozom lassuljak legalább 180 km/h-ra hátha ott nem fog fájni a pofára esés. Te jó szagú Atya Úr Isten.

nagysebességű teszt

nagy-sebességű teszt

Nem volt elég a “halál” futóműves régi V-max tanulásnak Japánban? Az egész élmény oda van. Ezt tuningolni kellene még elől és sorra a többi márka is látványosan nem bír el a saját tempójával. A kis, drága sunyi BMW persze bejárt a futómű órákra az egyetemen és nem füvezett végig. A japánok is megállnak jól a fékeikkel de a BMW első féke mikor 4 újjal próbáltam markolni mint a boXerem (GS Adventure) amúgy jó fékeit majdnem pofán vágott az első kerék. Olyat fog, hogy az aranyerem láttam az orrom előtt. Nekik miért sikerült ez? Kérdem az instruktort mi van a BMW fékével, mert alföldi gyerekként rendesen markoltam, erre majdnem hanyatt esett a szalag korlátról amin ült. Még élsz? Te gyerek, mi azt egy újjal piszkálgatjuk csak! Oké, köszi, hogy szólsz időben! 4 kört mentem ott majdnem satu fékkel, ha nem lett volna sisak plexim lehet a szemgolyóm kiesik a kis koponyámból. Mondjam meg én a képletet?

Jó blokk + szuper futómű + tervezetten alakváltozó váz + szuper fékek + jó menetdinamikai kiegészítők + esetleg jó hang + sok teszt = mocskos jó gép! Sajnos ez a gyenge szélvédelme ellenére is a BMW S 1000 RR-nek sikerült csak ebből a mezőnyből.

Én nem vagyok Hungaroring menő, sőt sport motorom sincsen de ez így egyben és sűrűn váltogatva nagyon mutatja merről fúj a szél. Szó nem esett még a BMW gyorsváltójáról, amit eleinte a nagy menők szidni akartak de kiderült, mocskos jól működik! Mondom, mocskos jól. Sajnos jobban, mint az otthoni tesztmotoron a BMW R 1200 GS Adventure LC 2016-on.

nagysebességű teszt döntött ovál pályán

nagy-sebességű teszt döntött ovális pályán

Ez veszi a lapot mindenhol, minden fokozatban. Nem lehetne a GS-re is ilyet? 🙁 Itt a gyors pályán már nagyon sajnálom, hogy az olasz Metzeler, hiszen a Pirelli megvette nem hozott egy Ducati-t ide nekünk legalább a gyors játékra (legalább egy villám numerára), azt még megnéztem volna a népes japán, német közegben. Na majd máskor. Az is igaz ha Valentino csak azzal nem tud nyerni, akkor mi biztosan nem muzsikáltunk volna jól vele még körbe, körbe sem. A Suzuki tette a dolgát, sehol nem hozott extrát de szélsőségesen gyengét sem. Honda blokkja finom, futómű elől kevés, fék átlagos és sehol a sok elektromos maszturbátor! Anélkül ma már mit akarunk? Értem, aki nem tud motorozni ne vegyen csak 350-est és tanuljon meg motorozni. Sajnos nem fog, most mondom, senki nem fog tudása szerint venni motort, mert akkor 400-600-as gépeknél feljebb kevesen jutnának csak. Így elvérezni, ilyen sok jó motornak, ilyen jó blokk után. Ők tudják!

Végére a férfiak játékszere, a nedves gumival…fékezés.

Itt szerencsére nem sok alternatíva volt sajnos. Suzukira volt kiépítve a valós féktáv-mérő rendszer. Itt csak az fogalmazódott meg bennem, hogy vajon tudtunk volna 18 méter alatti, valódi fékutat is csinálni 60 km/h-ról, vizes kövön mondjuk másik motorral? A válaszom igen! Ez már hosszabb cikk témája lenne. Menetdinamika, fék rendszer, ABS méréseinek száma, ABS szabályozás frekvenciája, futómű….igen lehetséges.

vészfékezés teszt vizes macskakövön

vészfékezés teszt vizes macskakövön

Ráadásul nem volt benne kipörgés gátló így vizes kövön, mondjuk valóságban egy esőben, nem túl nagy gázra is úgy eltolta a hátulját a motor, hogy egy rutintalanabb pilóta felnyalja a macskakövet az biztos. A feladat mondjuk nem is erről szólt csak kíváncsi voltam a 0.4-es nedves kő tapadás mit jelent. Megtudtam a legkisebb gázra is, hogy mit jelent a 0.4-es érték. Körülbelül semmit! Magyar Stand-Up humoristánkat idézve: disznóvágás tükörjégen! Nem több, csak itt még inni sem lehet, hogy legyen mire fogni, ha a medence mellé ugrunk egy hasast…

Közúti teszt avagy rongyolás gumiteszt néven

Itt eleinte sem bántam, hogy kezdetben rám jutott a Kawasaki Versys, legalább olyan motorral is megyek, amire nem sokat ültem fel eddig. Összességében sok Kawasaki volt a teszten, több mint Magyarországon a megszokott piaci részesedésük, aminek én örültem, mert nem mentem sokat velük. Úgy kimaradt mindig a Kawasaki, mint valami kis zárt közösség.

közúti teszt

közúti teszt

Na a Kawasaki Versys pozitív csalódás alapjában véve. Mindent megcsinált komolyabb ellenkezés nélkül. Hálás feleség, szeretőnek nem kéne ahhoz nem elég pajzán. Nagyon jó kis sor4-es blokkot építettek köré, pont elég dinamikus, jól veszi a lapot és megnyugtató vezetni, ráadásul pofás az arca is szemből. A lengyel kolléga előttem szerencsétlenkedett egy szuper “vizes” GS-el, aminek nagyon jó a futóműve de a Kawasaki Versys-el körülbelül körbe motoroztam volna, ha közúton ilyet illene csinálni. Teszt végéig nem akartam cserélni senkivel, szegény Kawasakiért nem is volt tülekedés mondjuk. Rejtőzködő jellem, nem kirívóan szép vagy egyedi de olyan hálás, mint az évek alatt bejáratott prostituált, akihez bérletünk van. A Roadtec01-es, új gumival nagyon jól kiegészítik egymást, élveztem vele a tesztet végig. Egyértelmű, hogy 250 km/h-nál elfogyna a féke és első futóműve is de nem arra találták ki. Barangolni, túrázni, utassal is, viszont megnyerő. Túl gyorsan bevett kanyarokban fékezve kicsit fel akarja állítani az embert de legális sebesség tartományban ez még pont elfogadható volt. Tudnék élni vele.

közúti teszt

közúti teszt

Jó tanulság volt a gumi teszt, mert bár a gumi szuper a motorokból sok is volt, amit nem vinnék haza. Mindenki más, ettől ezek még nem rossz vagy jó motorok csak nem nekem valók. Engem az sem zavar ha egy motor “letérdelős” csak attól még lehessen jót motorozni vele, halálfélelem nélkül.

Akit bánt az lapozzon, csak leírtam az érzéseim,

Krisztián

Megosztás.

A szerzőről

Nyári Krisztián

Röviden rólam, aki még nem ismerne, szenvedélyem minden, aminek két- három kereke van. Több, mint 35 éve kerékpározom és 25 éve motorozom. Nagyon szeretem a felfedezést, túrázást, csavargást, világjárást. A hosszú évek alatt eljutottam az egyhengeres gépektől a boxerekig, de volt közte soros négy hengeres is és amióta szerző vagyok a MOTOzin motoros magazinnál, azóta még több motort sikerült kipróbálnom. Az évek alatt több felületen is publikáltam, amiből a legismertebb talán a MOTOzin és a BMW R 1150 GS motorom kapcsán vezetett blogom. Az évek alatt eljutottam nagyon sok szép helyre motorral volt, ahová többször is: Horvátország, Görögország, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia, Ausztria, Németország, Svájc, Olaszország, Oroszország, Ukrajna, Kazahsztán, Bulgária, Erdély...Tervben van: Gibraltár, Mongólia, Nordkapp, India... Találkozunk az úton! Főleg ha Te is járod a Tiéd.

Szólj hozzá!